Jaques Loussier Trio

Margitszigeti Szabadtéri Színpad
2010. aug 24.

HELYSZÍNVÁLTOZÁS!!!
A szervező tájékoztatása szerint a rendezvény helyszíne megváltozott, a Budapest Kongresszusi Központban kerül megrendezésre. A már megváltott jegyeket a koncert helyszínén lehet becserélni érvényes jegyre.
20.00 óra
Az Élő Legenda ismét Budapesten ad feledhetetlen koncertet.

A tavaly Gramophone Díjjal kitüntetett Jacques Loussier generációjának azon képviselője, akinek stílusa nem sorolható egyik zenei műfajba sem. Eddigi munkásságát változatosság és meglepő zenei ötletek jellemzik. Loussier mindig ott tűnik fel, ahol legkevésbé várjuk. Johann Sebastian Bach műveinek jazz adaptációival lett világhírű, de ezen kívül részt vett számos más produkcióban is, valamint többszáz mozi és tévéfilm zenéje fűződik a nevéhez.

Negyvenöt évesen döntött úgy, hogy visszavonul, mert idejét a zenei kutatómunkának akarta szentelni. Pályafutásának misztikus korszaka volt ez, amelynek során misét komponált és addigi tapasztalatait végül a Lipcsei Mester nyomdokain haladva tökéletesítette. A jazz és a klasszikus zene harmóniáinak egyedülálló ötvözésében Vivaldi, Ravel, Satie, Debussy és Schumann is nagy hatással voltak rá.

Mással össze-nem-téveszthető virtuóz előadói stílusa és merész zenei kísérletei hallatán jelentette ki a híres francia zenetudós, Bernard Gavoty, hogy „Loussier minden kétséget kizáróan sajátságos stílusával a világ legjobb zongoristája”.

Karrierjének fél évszázados összefoglalásaként tavaly The 50th Anniversary Recording címmel készített albumot, amely egyfajta visszatekintés a Loussier Trio történetének eddigi legjelentősebb állomásaira, ugyanakkor egyfajta jövőképet is sejtet, főleg a Chromatic Fantasia című szerzeménnyel. A zongorista-zeneszerző állítja, az album csupán egy állomás a még előtte álló hosszú úton. „Talán soha nem zongoráztam ilyen jól” – nyilatkozta Loussier elégedetten az albumról. – „Úgy gondolom, ezek után bizakodva várhatjuk a századik évfordulót!”

Jegyárak: 11.900Ft, 9.900Ft, 8.900Ft, 6.900Ft

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Programajánló

július 2022
augusztus 2022
szeptember 2022
No event found!