Liliom bemutató és közös játék a Szent Margit kolostor-romoknál
Molnár Ferenc örök klasszikusa, a Liliom új megközelítésben lesz látható május 9-én, pénteken egy nagyon különleges helyszínen. A Margitszigeti Színház idei szezonjában látványos, nagyszínpadi produkciói, klasszikus es könnyűzenei koncertjei és show-műsorai mellé új helyszínt is avat, hisz megnyitja a Szent Margit kolostor-romoknál található, TheatRom elnevezésű új játszóhelyét! A színház igazgatójának, Bán Teodórának szándéka kisebb lélegzetű előadások létrehozása egy olyan alternatív helyszínen, mely előtérbe helyezi a természeti környezet adottságait. Az itt létrehozni kívánt produkciók, minimáli technikai eszközökkel, teret adnak majd a művészek számára a színházi játék egyfajta természetes, manírmentes megteremtésére, saját valójuk kifejezésére. A kezdeményezés címe Közelebbről, mely kifejezi a színház ezen projektjének üzenetet.

Bővebben az előadásról: https://margitszigetiszinhaz.hu/margitszigeti-programok/molnar-ferenc-liliom/
TheatRom, a Margitszigeti Színház új játszóhelye
A színház a felnőttek meséje: következetesen, tudat alatt tanítja érzelmeinken keresztül fejlődni személyiségünket, beenged minket egy történetbe, találkozásokra ad teret. A színház nem működik varázslat nélkül és nem működik igazán befogadó, magukat a történetnek átadó nézők nélkül. A TheatRom ezeknek az élményeknek ad teret.
Molnár Ferenc örök klasszikusa új megközelítésben a Margitszigeten
Molnár Ferenc Liliom című műve generációk óta megérinti a közönséget – nemcsak drámai erejével, hanem azzal a képességével is, hogy minden korosztály számára újra és újra aktuális üzenetet fogalmaz meg. Ez az előadás Nagy Péter különleges rendezői koncepciója mentén született. A puritán színpadkép és a visszafogott látványvilág szinte észrevétlenül adja át a teret a kiváló színészi alakításoknak, lehetővé téve a néző számára, hogy még közelebb kerüljön a történethez és annak mélyebb rétegeihez. Liliom szerepében Czukor Balázst láthatja a közönség, további szerepekben Duma Kata, Sipos Vera, Mach Máté, Atlasz Barnabás, Őze Áron és Auksz Éva lép a rendkívüli helyszín szabadtéri színpadára. Az előadás rendezője Nagy Péter.
A Platform Analog Műhely alkotóinak előadását a Déryné Program támogatásával és ajánlásával láthatja a közönség – ezúttal a Margitszigeti Színház új, különleges kamaraszínházi játszóhelyén: a történelmi hangulatot árasztó Szent Margit kolostor romjainál.

Élmény és valódi közösség
A Margitszigeti Színház célja, hogy ebben a lenyűgöző környezetben nyissa meg a színház világát elsősorban a fiatalok előtt – hogy inspirációt, élményt és valódi közösségi találkozást nyújtson egy olyan térben, ahol minden őszinte és hiteles lehet. Az előadást követő napon, május 10-én, a közös játék és a beszélgetés alkotókkal szintén ingyenes és regisztrációhoz kötött, melyre a színház oldalán van lehetőség.
Az előadást a Margitszigeti Színház és a Platform Analog kulturális ügynökség és kreatív műhely közösen mutatja be, céljuk, hogy a pénteki szabadtéri bemutatóval és az ahhoz kapcsolódó szombat délelőtti közös játékkal és beszélgetéssel megszólítsák a fiatalokat. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
