Július 27-én látható Pierre Choderlos de Laclos Veszedelme viszonyok címűszínházi játékát Mozart műveivel a Margitszigeten. Az egyik főszereplővel, Adorjáni Bálinttal beszélgetett Csatádi Gábor újságíró érzelmi csapdákról, mindent kifordító helyzetekről, a regény kommunikációjának körmönfontságáról, a szerelem áruba bocsátásáról, egy különleges színházi, összművészeti kísérletről, az érzelmek mindet bejáró skálájáról és a határokról, melyeket átlépve minden megsemmisülhet.

Az érzelmi csapdáról mi jut először az eszedbe?

Valami nagyon-nagyon felkavaró helyzet, ami testet-lelket egyaránt megdolgoz. Embert próbáló erőfeszítéseket kell tenned ahhoz, hogy kikerülj belőle. Ez mindig, mindenképpen a szív kérdése, és mindig rendkívül felkavaró állapot. Minden racionális, előre kitalált, előkészített viselkedésmódot felülír. Valóságos érzelmi csapda, amely aztán az egész valódat képes befolyásolni jó vagy épp rossz irányba. Kifordíthat mindent, amit normális kerékvágásnak szoktunk nevezni.

…ha már kifordítani tudás: rád az eredeti Pierre Choderlos de Laclos regény annak idején hogyan hatott?

A tizennyolcadik század végi francia korszellem nagyon hangsúlyos ebben a szövegben, amely egy levélregény, s ezt színészként szakmailag másképpen értelmezed óhatatlanul, mint egy szimpla olvasó.

Emlékszem, nagyon megragadott, elgondolkoztatott, hogy az adott kor társalgási szabályai, etikettje alatt, mögött, mellett és azokon túl hogyan tudott működni az intrika. És hogy nagyon intelligens emberek körmönfont viselkedésükkel hogyan játszották ki ezeket a szabályokat?

A normáknak való tökéletes megfelelni tudás közepette kellett az élet nagyon is valós, nyers, eleven szándékainak, dolgainak megtörténniük itt eközben.

A másként mondom, fogalmazom és másként érzek, cselekszem attitűdje között az akkor és a ma világában akadhat igencsak párhuzam, nem?

Ebben a mai, dezinformált világunkban ez most abszolút aktuális lehet.

Felmerül az emberben a kétely, hogy mekkora a valóságtartalom az épp adott mondanivalóban, és mennyi a félrevezetés. Abban a világban, ahol a vágyak, az érzelmek dominálnak, ott ma a szelektív figyelem működik, így bizonyos mondatokat, gondolatokat nagyon könnyű félreérteni, másképp értelmezni.

Avagy pont úgy érteni, értelmezni, ahogy az a saját világunknak, értékeinknek megfelelő.

…és ha már értelmezés: a ti előadásotok milyen viszonyban áll vele, és hogyan ragadja meg, mutatja be ezt a tizennyolcadik század végi regényt?

Izgalmas az, ahogy több művészeti ág és műfaj szerepel, jelenik meg az előadásban egyszerre. Ott van a teljes Budafoki Dohnányi Szimfonikus Zenekar, amely játszik az egész előadás alatt erősítve ezzel is a játék dramaturgiáját. Rendkívül jól árnyalja vagy emeli ki az előadás érzelmi amplitúdóit. Mozart zenéjének érzelmi világa különösen jól használható ebben az előadásban.

Az általad játszott Valmunt hogyan tud, avagy nem tud, nem akar kikeveredni a maga érzelmi kelepcéjéből?

Valmont nem csak a Márkiné által állított kelepcéjéből próbál menekülni, hanem a Turnelné iránt lángra lobbant szerelem csapdájába is esik. Kijátszottan, nimbuszában megcsorbítva érzelmileg összezavarodva, az egyetlen kiút számára az életéről való lemondás.

Műfajilag hova sorolnád ezt az előadást?

Ennek az előadásnak talán az az egyik erénye, hogy a Bozsik Yvett Társulat koreográfiája a zenekari és a színészi játékkal összefonódva mind-mind ott, az adott pillanatban éled meg, születik. A zenében, a táncban és a szövegben lévő érzelmi amplitúdók kölcsönösen hatnak egymásra.

…ha már érzelmi amplitúdók: szerinted mennyiben, hogyan segíthet megélni, kifejezni és formát találni ez az előadás a nézőjének?

Erre konkrétan nem tudok válaszolni, ám azt tudom, hogy a zene és a tánc itt, most, így együtt végtelenül emocionális. Ebből a szempontból talán mondható az, hogy „érzékenyíthet” is, persze anélkül, hogy ez külön célja lenne. Ez igazából kísérlet arra, hogy különböző műfajok hogyan tudnak egymást erősítve együttműködni. Ez az előadás talán különösen is nagy utakat jár be érzelmileg, a karakterek útja is hosszú, bonyolult, melyeket izgalmas ott, az adott pillanatban bejárni.

Maga a darab a szerelmen és az intrikán túl nagyon erősen szól a hatalomról is. Hol van a határa annak, hogy mások életébe a saját érdekérvényesítésünk miatt belegázoljunk? Milyen mértékben van jogunk ezáltal elvenni a szerelem őszinteségét, naiv tisztaságát, finomságát, érzékenységét? Meddig mehet el mindebben a vágyai beteljesítése érdekében valaki?

Ezek az izgalmas, nagyon is fontos, meghatározó kérdések ott rejlenek ebben az előadásban.

Hol van a határ, mihez, mire van jogunk, meddig mehetünk el – mi az, ami beáldozható, és mi az, ami már nem, szerinted?

Vissza tudok utalni a kezdő kérdésedre: az érzelmi csapdában, csapdákban nem tud racionálisan gondolkodni és dönteni senki, ha ebben a csapdaszituációban elkezd sodródni. Egyetlen dolgot tehetsz: ezt a csapdahelyzetet megszünteted – mert ha nem, akkor óhatatlan, hogy magad körül ne okozz pusztítást.