Színházunk, mely az ország egyik legnagyobb és legpatinásabb szabadtéri színháza, olyan művészeti produkcióknak adott otthont 2025-ben is, amelyek nemcsak Budapest és Magyarország kulturális kínálatát gazdagították, hanem nemzetközi szinten is hozzájárultak hazánk kulturális presztízsének növeléséhez. Az itt megvalósuló programok jelentős részben országos vonzerejűek voltak ezévben is és kiemelkedő szerepük volt a kulturális turizmus erősítésében. Színpadra vittünk három musicalt, két operabemutatót, számos, saját művészeti koncepció mentén megvalósult előadást a tánc, a klasszikus zene és a jazz műfajában. Májustól szeptemberig közel 90 000 nézőt fogadtunk.
Az előadásokról készült fotók IDE kattintva megtekinthetők.
Sztárok és magas minőség
Ebben az évben is hosszú azon sztárok névsora, akiket felvonultatott színházunk. Nemzetközi csillagok léptek fel a világ legnagyobb színpadairól. Olyan előadók, mint Gregory Porter, a Malevo együttes, Anthony Strong, Maksim, Francesca Sassu, Riccardo Gatto, Elmina Hasan, a Duke Ellington Orchestra és a Chico and the Gypsies is. Természetesen a hazai sztárok is lehetőséget kaptak a 2025-ös szezonban, így találkozhatott a közönség többek között Baráti Kristóf hegedűművésszel, Mező Misivel és a Magna Cum Laude zenekarral, Lukács Miklós és Roby Lakatos jazz zenészekkel, Malek Andrea énekesnővel, Takács Nikolas-szal, Pataki Attilával és az EDDA Művekkel, Brickner Szabolcs, Kálmándy Mihály, Boross Csilla és Palerdi András operaénekesekkel, Sándor Péter, Jenes Kitti, Kocsis Dénes, Nagy Balázs, Szemenyei János, Ember Márk és Zöld Csaba színművészekkel, a 100 Tagú Cigányzenekarral, Stana Alexandra és Hegyes Berci táncművészekkel.
„A 2025-ös évad sikere is bizonyítja, hogy a műfaji sokszínűség és a magas minőség továbbra is vonzóvá teszi a színházat a közönség számára. Mind szakmailag, mind nézőszámban nagyon-nagyon kiemelkedő szezont tudhatunk magunkénak ebben az évben. A közel 90 000 látogató köszönhető annak, hogy egyedülálló, kizárólag a Margitszigeten látható produkciókat viszünk színre. Véleményem szerint minden színházi vezető felelőssége, hogy saját ízlésvilágával formálja a repertoárt és a bemutatókat. Színházunk kiemelten fontos bemutatói voltak az operák, melyekre rendezőként is különösen büszke vagyok.” – mondta el az idei szezonról Bán Teodóra, igazgatónő.
Bán Teodóra a minőségi produktum, a művészi tartalom közvetítésében és a folyamatos tervezésben látja virágzásunk titkát. A 2025-ös évadban az ő rendezésében mutattuk be Puccini Pillangókisasszony és Verdi Nabucco című operáját a Margitszigeti Szabadtéri Színházban.
„Az operák különösen fontos helyet foglalnak el a szívemben, ám fontos hangsúlyozni, hogy mindegyik előadásunk a miénk, mi választottuk, és mindegyik értékes és fontos eleme volt a nyári szezonnak. Talán nem túlzás az sem, hogy a szívemen viselem minden produkció sikerét, a közreműködő művészek ambícióit. Rájuk amúgy is vigyáznunk kell, hiszen a művész feladata a társadalomban a tanult mesterségükkel a napjainkat hétköznapjainkat ünnepé varázsolni. Koncerttermekbe, színházakba szimfonikus vagy bármily zenét hallgatni, vagy előadásokat megtekinteni azért szeret az ember, mert a művész által közvetített megélhető élményre vágyunk.” – emelte ki az igazgatónő.
Három és fél hónap, számos saját bemutató
Három és fél hónap, többszáz művész: szabadtéri színházunk idén is bőséges, színes és vonzó kínálattal várta a közönséget. Az opera és a musical műfajában bemutattuk a Pillangókisasszonyt, Puccini klasszikusát, melyet a szabad ég alatt még különlegesebb formában élvezhettek a nézők, mint eddig. Színpadra vittük a Nabuccot, Verdi monumentális operáját, mely a szabadság és a hit témáit dolgozza fel. A Rudolf című történelmi musicalt, mely a Habsburg trónörökös tragikus sorsát mutatta be. Debütált a Shrek, a musical, mely valódi családi kikapcsolódást nyújtott. Koncertekből, nemzetközi zenei produkciókból sem volt hiány a nyár során. Az évadot Gregory Porter, amerikai jazz-soul énekes nyitotta, őt követően olyan együttesek és zenészek érkeztek, mint Maksim Mrvica, a világhírű horvát crossover zongoraművész, a Chico and the Gypsies Levon Minassian dudukművésszel, valamint Anthony Strong brit énekes-zongorista és a Duke Ellington Orchestra zenekar is szórakoztatta a nézőket. A tánc műfajában az argentin férfi táncosokból álló csapat, a Malevo töltötte meg a nézőteret, de a Csehországból érkező COCO CHANEL – A divatikon élete balettelőadás is hatalmas siker volt. Az évről-évre visszatérő táncshow sztártáncosokkal idén a Forever Dance with the Stars címet kapta, melyben minden táncstílus megmutatkozott egy egyedi látványvilágú előadásban. Közönségünk minden évben örömmel fogadja a cirkuszi műsorokat és a rendkívüli show-kat. A Magic of Vivaldi a klasszikus zene erejét vizuális élménnyel ötvözte, az Alice Csodaországban pedig a mese újragondolt cirkuszi változatban ötvözte a táncot, akrobatikát és cirkuszművészetet
A 2025-ös évad tehát sikeres és emlékezetes időszak volt a Margitszigeti Szabadtéri Színház történetében, amely továbbra is meghatározó szereplője marad Budapest kulturális életének. A következő nyár tervezése pedig már előrehaladott állapotban van, csapatunk Bán Teodóra vezetésével jövőre is számos izgalmas előadással és sztárok meghívásával kívánja elkápráztatni a közönségét. A jövő évi műsort hamarosan weboldalunkon láthatják! Lesznek meglepetések, ezt megígérhetjük!