A zenekar eddigi fennállása alatt kb. 6200 koncertet adott külföldön és idehaza, június 15-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon ünnepli az 1979-ben indult és 45 éve tartó sikertörténetét. Elmondásuk szerint igazán rangos és minőségi koncerthelyszínt kerestek, végigjártak jónéhányat, de a Margitszigethez fogható gyönyörű, elegáns színpadnál nem találtak szebbet és jobbat. A KARTHAGO tagjai, azaz Gidófalvy Attila, Kiss Zoltán Zéro, Kocsándi Miklós, Takáts Tamás és Szigeti Ferenc – zenekarvezető teljes egyetértésben döntöttek a jubileum helyszínét illetően. Ahogy Szigeti Ferenc nyilatkozta, a Margitszigeti Színház, mint helyszín, felszabadultságot, nyitottságot, emelkedettséget kölcsönöz majd az estének, ahol szinte az égig zenghetnek a dalaik.
45 éve töretlenül
A zenekar megalakulását követően, egy év alatt, a ’80-as évek egyik meghatározó és legnépszerűbb magyarországi rockegyüttese lett. Különleges, úgynevezett amerikai típusú west coast zenéjükkel, amely kemény rockalapra dús, ötszólamú vokállal és dallamos énekvezetéssel hangszerelt dalokból állt, néhány hónap alatt valamennyi slágerlistát meghódították, és izgalmas, dinamikus, különlegesen látványos koncertjeikkel hamar a közönség első kedvencévé váltak. Szigeti Ferenc zenekarvezetőt kérdezve jártunk utána, mitől lesz igazán különleges a 45. szülinapi buli.
45 év a színpadon. 45 év együtt a zenekarral. Nagy ünnepre készültök, miért pont a Margitszigetet választottátok helyszínnek?
Szigeti Ferenc: Nem nagyon tudunk olyan zenekarról Európában, akik 45 esztendeje változatlanul együtt muzsikálnának. Azt gondolom ez már önmagában is egy óriási rekord. De természetesen nem „csak” ezzel szeretnénk a rajongóinkat megtartani, hanem a zenénkkel, a show-val, lemezeinkkel, a hangulatos, látványos koncertjeinkkel. Ehhez kerestünk adekvát, rangos és minőségi koncerthelyszínt. Jónéhányat végigjártunk, de a Margitszigethez fogható gyönyörű, elegáns és nagy színpadot, ráadásul egy csodás helyen nos, nem találtunk szebbet és jobbat. Ilyen egyszerű.
Milyen emlékek, élmények kötnek a Margitszigeti Szabadtéri Színpadhoz?
Szigeti Ferenc: Sok-sok klassz koncertet láttam itt anno a ’80-as években és manapság is, de mindig megragad a hely elegánsan izgalmas hangulata és a környezete, – háttérben a látványos Víztoronnyal, – szóval a szuper előadások már csak hab a tortán!
A szabadtéri koncerteknek más varázsa van számotokra?
Szigeti Ferenc: Igen, a nyári szabadtéri hangversenyeknek különös hangulata van. Benne van a szóban a „szabadság”, a tér, a jó levegő és hogy a zárt helység helyett, maga a csillagos ég a tetőnk, amely egyfajta összeölelkezést, felszabadultságot, nyitottságot, emelkedettséget kölcsönöz az estének. Szinte az égig zengenek a dalaink.
Hogyan éli meg a zenekar, hogy így együtt ünnepelheti a 45 éves születésnapot?
Szigeti Ferenc: Ez természetesen egy igazi mesebeli történet. Amikor 1979-ben elindultunk, senki nem gondolta volna, hogy negyvenöt évvel később még mindig ugyanazokkal a srácokkal zenélhetünk együtt! És mindeközben millió emlék, kaland, utazások, óriási turnék, koncertek idehaza és külföldön is, elképesztő sikerekkel. Manapság, amikor újra és újra összejövünk, beülünk a turnébuszba és indulunk fellépésre, bennünk még mindig ugyanaz a drukk és izgalom van, mint 1979-ben. Csak közben eltelt 45 év, – kimondani is nehéz, – és úgy 6.200 koncert! Persze, rutin már van, de a drukk és a lámpaláz ugyanúgy ott van bennünk. Barátságunk ereje a hitünk!
Milyen különlegességgel készültök az alkalomra?
Szigeti Ferenc: Már decembertől gondolkodunk és dolgozunk rajta. Nem szeretnék előre titkokat elárulni, mert akkor a meglepetés már nem lesz olyan… de nagyon izgalmas előadás lesz, ilyet eddig még nem próbáltunk, úgyhogy mi is izgulunk ám erősen!
A koncert egy nagy bulinak ígérkezik, mely dalok nem hiányozhatnak a műsorból?
Szigeti Ferenc: Természetesen a legendás slágereinket nem hagyhatjuk ki, ezeket mindenki nagyon várja, hiszen a KARTHAGO alapjának dalai. Például a Requiem, az Apáink útján, a Keleti éj, vagy a Fények, a hangok, az árnyak. Biztos, hogy műsorra tűzzük kedvenc Máté Péter feldolgozásunkat, a mindig aktuális Hazám című gyönyörű dalt. Néhány szám pedig teljesen más „köntösben” fog elhangzani. Igencsak izgalmas, nagyon erőteljes buli lesz!
Tetszett a cikk?
További tartalmakért és az aktuális kedvezményekért iratkozzon fel hírlevelünkre!