Szeptember 4-én Tóth Vera és Tóth Gabi páratlan párosától, lesz hangos a főváros szigetének hatalmas színpada, akik a Budapest Jazz Orchestra, a csodás hangú, pakisztáni származású magyar énekes, Mujahid Zoltán, valamint a hegedűművész Dukai Laci kíséretében állnak majd a nagyérdemű elé, az ősz első szombat estéjén.

A rendhagyó, nagyzenekaros produkció a testvérpárra jellemző laza eleganciával és humorral átszőtt energiadús, sokszínű zenei csemegének ígérkezik, ahol gyerekszobában énekelt slágerek, saját dalok, jazz klasszikusok, sőt folk zenei darabok egyaránt felcsendülnek majd, a swing, blues, pop, rock, valamint funk köntösébe bújtatva. A grandiózus koncert Tóth Vera hitvallását igyekszik ízlésesen tálalni, mi szerint a zene jövője, megújulása a stílusok „összeengedésében” is rejlik.

Azért fontos ez a koncert, mert bebizonyítja azt, hogy különböző stílusok, milyen szépen megférnek egymás mellett úgy, hogy az még egy jóleső, nem öncélú, szórakoztató program legyen. A pandémia alatt nem lehetett koncertre járni, töltődni a művészetekből, a zenéből. Azért is lesz meghittebb, mélyebb, érzelmesebb az este, mert most már tudjuk, milyen az, amikor csendre kényszerülünk és a közönséggel való játékos kommunikációt elveszi tőlünk az élet. Azóta mindennek nagyobb súlya van, ami a színpadon történik. Mindenkinek szüksége van a másikra. Nekünk a közönségre, a közönségnek pedig ránk.” – mondta az énekesnő, aki egy felejthetetlen, csajos, elegáns estét ígért az érdeklődőknek.

További információ:

https://margitszigetiszinhaz.hu/margitszigeti-programok/rock-jazz-toth-vera-koncert/

Teaser:

https://margitszigetiszinhaz.hu/sister-actjazztoth-vera-toth-gabi-budapest-jazz-orchestra-koncert/

Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra mostanra szinte elválaszthatatlan fogalommá vált a magyar zenei palettán, testvérével, Gabival és legjobb barátaikkal kiegészülve pedig egészen biztos, hogy tartogatnak meglepetéseket erre a különleges, alkalomra, ahol a közönséggel együtt ünneplik majd meg, hogy végre újra, közösen színpadon lehetnek.

Üde színfolt nyárbúcsúztatásra a Margitszigeten. Az izgalmas estet azoknak ajánljuk, akik szeretnek igazán sokszínű zenei csemegét hallgatni, akik egyszerre nyitottak az újra, a régire, a különös fazonokra, a jazzre, és ne feledjük, a szeretetre, hisz az énekesek az életben is nagyon jó kapcsolatot ápolnak és ez még közelebb hozza őket a közönséggel.