Köszönjük, hogy vendégül láthattuk Önt, partnerét, családját és barátait 2023-ban Margitszigeti Színházunkban.
Májustól szeptemberig 30 teltházas nagyszínpadi előadást, illetve koncertet mutattunk be, melyek közül ízlésük szerint válogathattak.
Mára már elmondhatjuk, hogy minden korosztály és művészeti produkció otthona lett a Margitszigeti Szabadtéri Színház. Ezt szem előtt tartva, immár a 2024-es szezon előkészítése javában zajlik, így hamarosan jelentkezhetünk az új repertoárral.
Ha köszönetet mondok a Közönségnek, akkor legalább annyira tartozom hálával a produkciókban közreműködő hazai sztároknak és együtteseknek, akik színvonalas, lelkes és tehetséges közreműködésükkel-előadásukkal örömet szereztek nyári színházunk nagyérdemű Közönségének.
Bizonyra Önök is tudják, hogy a varázslat csak közönség előtt, a közönséggel együtt tud megszületni, ezért számunkra a legfontosabb résztvevője az előadásainknak a hozzánk látogató, a jegyet váltó látogató. Mi több a legnagyobb és megbecsült mecénásai a színházunknak: A KÖZÖNSÉGÜNK!
Ezen tudattal készülünk és tervezzük a 2024-es nyári szezonunkat is, hogy együtt, különleges, kizárólag a mi színházunkban átélhető közös élményben lehessen részük májustól szeptemberig a csodás Margitsziget Színházában.
Hamarosan, várhatóan az Adventi időszakra, már érkeznek az új előadások. Kérem figyeljék és kövessék a weboldalunkat, addig is gyönyörködhetnek és felidézhetik a 2023-as szezon sikeres pillanatait képgalériánk segítségével!
Bán Teodóra
ügyvezető igazgató, művészeti vezető
Margitszigeti Színház