Van egy hely Budapest szívében, ahol a fák nemcsak árnyékot adnak, hanem történeteket is őriznek. A Margitsziget évszázadok óta egyszerre menedék és inspiráció: költők, írók, művészek csendes alkotótere, ahol a természet és az emberi sorsok különös egyensúlyban találkoznak. Ezen a nyáron a Margitszigeti Színház irodalmi sétái ezt a rejtett, sokrétegű világot tárják fel a látogatók előtt. A három tematikus útvonal – a bohém alkotók nyomában járó „Tündérkert vagy bohémtanya”, a spirituális múltat megidéző „Szentek szigete”, valamint a természet és történelem túlélőinek történeteit mesélő „A túlélők szigete” – mind más-más arcát mutatja meg ennek a különleges helynek.
Fotó: Kleb Attila
A séták vezetője Bach Kata színművész, aki nemcsak mesél, hanem jelenlétével életre is kelti a múlt alakjait és hangulatait. De vajon mit jelent számára ez a szerep? Hogyan lehet egy séta egyszerre színházi élmény és személyes utazás? És mit adhat ma nekünk a Margitsziget irodalmi és szellemi öröksége? Erről beszélgettünk vele.
Színművészként mit jelent számodra „vezetni” egy ilyen sétát — miben más, mint egy színpadi szerep?
Egészen közelről látom a sétálókat, míg a színpadról alig látunk arcokat. Így sokkal könnyebb együttműködni, figyelni arra, hogy mi az, ami érdekes számukra és mikor kalandoztak el. Bevallom, hogy akármilyen kegyetlen világ volt, amikor felkiabáltak a színpadra a nézők, mégis visszasírom néha, mert szerintem sokszor megfeledkeznek a színházi alkotók arról, hogy ott ülnek a nézők.
Milyen személyes kötődésed van a Margitszigethez?
A férjemmel, Wunderlich Józseffel, úgy kezdődött a kapcsolatunk, hogy mindketten szerettünk a Vígszínház próbái és előadásai között futni a szigeten és ő kitalálta, hogy fussunk együtt. Aztán ezekből a futásokból egyre többször lettek séták és beszélgetések.
Szerinted miért ennyire különleges hely a Margitsziget az alkotók számára?
Mindenki, aki nagyvárosban él megtapasztalta már szerintem, hogy elhagyva a várost átkapcsol az idegrendszere egy lassabb, nyugodtabb működésre. Ilyenkor könnyebb meghallani a gondolatainkat, kapcsolódni az érzéseinkhez. A Margitsziget pedig ezt adja a városon belül.
Volt olyan pillanat az előkészületek során, amikor téged is „megérintett” a sziget hangulata?
Falusi gyerek voltam, nekem mindig is otthonos lesz ez a környezet. De, amikor elképzeltem, hogy író vagyok a 19. század végén, csónakkal bevisznek a szigetre és este gyertyafénynél verseket írok miközben tudom, hogy kint csak a sötétség van, a fák, esetleg állatok. Nos hát ez elég romantikus.
A séták során több nagy alkotó is „megelevenedik”, például Arany János, Krúdy Gyula, vagy Szerb Antal. Van köztük olyan, aki különösen közel áll hozzád? Miért?
Szerb Antal Utas és holdvilág című regényét kamaszkoromban olvastam először, később az egyetemi éveim végén elveszettnek éreztem magam, ezért újra elővettem és fejezetről fejezetre haladva egyetlen hátizsákkal bejártam a könyv olaszországi állomásait, szállás nélkül, vonattal.
Mennyire építesz a történetek dramatikus megformálására? Inkább mesélsz vagy elhangzanak irodalmi művek is?
Elhangoznak majd irodalmi művek is, egészen más úgy hallgatni ezeket a szövegeket, hogy közben előtte kaptak hozzá információt a sétálók. Sokkal könnyebb így befogadni őket. Tudjuk a nagy görögökről, Arisztotelész iskolájáról, hogy ők séták közben adták át a tudást, ez tényleg nagyon jól működik.
Ha egy estére visszautazhatnál ide, kikkel ülnél le beszélgetni?
Helyes Györggyel, ez egy ismeretlen név, de nem véletlenül őt mondom. Ő egy portás volt, aki 50 éven keresztül szolgált a szigeten írókat, költőket, valószínűleg többet tudna róluk mesélni, mint az irodalomkönyvek.
Mit gondolsz, miért hat még mindig ennyire erősen Árpád-házi Szent Margit története?
Szerintem minden ember életében van olyan szakasz, amikor csodára vár, eljátszik a gondolattal, hogy egycsapásra minden rendbe jön, felébred és kiderül, hogy a tegnap csak rémálom volt és ma már valami sokkal jobb a valóság. Szeretnénk valahogy kikerülni, megúszni a szenvedést és van egy szent, aki képes csodát tenni megvéd, példát mutat, sőt közbenjár értem, ezt érezhetjük ma már gyerekesnek, mégis mélyen emberi és elpusztíthatatlan ez a vágy.
Van olyan pont a sétán, ahol szerinted mindenki egy kicsit elcsendesedik?
Nagyon szeretném, hogy legyen. Igyekszem majd zenével segíteni ezt és meditációs technikákkal. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni, de ezen a sétán abszolút cél a töltődés.
Milyen élményre számíthat az, aki először jön el egy ilyen sétára?
Kb. másfél óra lesz maximum a séták hossza, ezalatt nem teszünk meg nagy távokat.
Inkább hallgatni kell, vagy aktívan részt venni?
Lesznek interaktív részek, de nem kell megijedni, szerencsére egyből látom, hogy van-e ehhez kedv, vagy sem.
Kinek ajánlanád leginkább ezt a programot?
Mindenkinek, aki szeretne többet megtudni arról a városról, ahol él.
Mit szeretnél, mit vigyenek magukkal a résztvevők a séta végén?
Büszkeséget, hogy van egy ilyen különleges része ennek az országnak, mint a Margitsziget.
