A Margitszigeti Színház június 6-án, pünkösdhétfőn közel 2500 pedagógusnak és családjaiknak ajándékozott tiszteletjegyet, munkájuk elismeréseképpen. Az alkalomhoz illően, a Mária evangéliuma című rockoperát láthatta a közönség. A Margitszigeti Színház a pedagógus nap apropóján immár több éve meghívja és vendégül látja az eseményre jelentkezőket, melyet idén az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával és közreműködésével valósított meg. Az eseményen részt vett a Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium, köznevelésért felelős államtitkára.

Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi Mária evangéliuma című rockoperáját 30 évvel ezelőtt mutatták be először, azóta az itthoni, határon túli, valamint európai zenés színpadok visszatérő sikerdarabja, Szűz Mária történetét meséli el.

A hétfői teltházas előadás hatalmas sikert aratott mind művészeti szempontból, mind pedig az ünnepi alkalom méltó megélésének tekintetében – nyilatkozta Bán Teodóra a Margitszigeti Színház igazgatója és művészeti vezetője. Majd hozzátette: mondhatjuk: már hagyománnyá vált színházunkban, hogy – a szakminisztériummal és Maruzsa Zoltán államtitkárral együttműködve – pedagógus napra, a gyerekeinket tanítók és nevelők munkáját a közös kulturális élmény átadásával, átélésével szeretnénk megköszönni, elismerni.

A LantArt Produkció közreműködésével az előadás a műfaj legkiválóbb énekeseinek és alkotóinak fellépésével valósult meg. Juronics Tamás rendezésében, a Győri Nemzeti Színházzal és a kaposvári Csiky Gergely Színházzal közös koprodukcióban. A főbb szerepekben: Füredi Nikolett, Kocsis Dénes, Feke Pál, Ódor Kristóf és Novák Péter volt látható. Közreműködött a Szegedi Kortárs Balett, valamint a Győri Nemzeti Színház zenekara és kórusa. A korát meghazudtoló, és ma is elementáris erővel ható rockopera jubileumának tiszteletére a szerző, Tolcsvay László jóvoltából megújult hangzásvilággal, Czigler Balázs díszletével, Benedek Mária látványos jelmezeivel és Juronics Tamás rendező koreográfiájával került színre.

A Margitszigeti Színház vezetése a következő években is tervezi a pedagógusnapi előadás megvalósítását.

Fotó: Bán Teodóra, a Margitszigeti Színház igazgatója és Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium, köznevelésért felelős államtitkára.

Fotó@: Margitszigeti Színház, Éder Vera