Margitszigeti Színház nyári szezonjában immár hagyományosan megjelennek az ismert szereplők, akik a hazai könnyűzenei élet emblematikus szereplőiként, meghatározóak, karakterükkel és egyéniségükkel mi több, stílus jegyeikkel a tágan értelmezhető zenés műfaji határokon átlépő, színházi produkciókon azon belül és vagy túl is, már – már a szemnek és fülnek a látványnak is kifejezetten hódoló a show-műfaj jellegzetes világában érzik jól magukat. Ennek ad helyet, és itt lelt otthonra a Margitsziget nagyszínpadán a Feke Pál által menedzselt és Szenta Vajk rendezésében bemutatásra kerülő Csókkirály a koncert – show.

A másfél órás látványos, jó hangulatú koncert showban megszólalnak a legnépszerűbb Fenyő Miklós és Hungária slágerek 7 sztár énekes előadásában. A producer Feke Pál újabban és láthatóan élvezve a lehetőséget immár saját cégével aktív és eredményes projekteket indított és jelenleg is az új bemutató lázában dolgozik. Tény, hogy a számára ismert közeget választva könnyedén mozog a színpadi varázslatban. Talán ebben találja meg azokat a nyitott és kínálkozó utakat, amelyek még felfedezésre várnak és ez nem más, mint maga show világa. A show műfaja kegyetlenül igényes, költséges és bár hatalmas lehetőség mellet talán a legnagyobb kihívást is jelenti a vállalkozó számára. A “Csókkirály a koncert” talán az egyik legalkalmasabb téma, amely a kódoltan egy sikeres vállalkozás biztosítéka lehet. A producer Feke Pál a népszerű ám talán kissé kifutóban lévő az idősebb korosztály hajdani partihangulatát kívánja a fiatalabb korosztály számára, átöltöztetve és áthangszerelve, piedesztára emeli, nem titkolva hódolatát, és bírva támogatását a királynak Fenyő Miklósnak.

“Számomra nagy megtiszteltetés, hogy egy önálló show műsorral tisztelegnek kollegáim a munkásságom előtt. Remélem, hogy más énekesek előadásában is helytállnak a dalaim.
Kívánok sok sikert!” – Fenyő Miklós –

Feke Pál nem rizikózik, csak a legjobbakkal állt össze. A koncert rendezője, a mai magyar zenés színház egyik legmeghatározóbb alkotója, a kiváló író, rendező Szente Vajk, alkotótársa a Shrek, az Apáca Show, a We Will Rock You, a Puskás musicalek koreográfusa, a nagyszerű Túri Lajos Péter, látvány- és animációtervezője Madarász “Madár” János, aki megannyi hazai előadó és színházi előadás mellett az Ákos koncertek, a Madách Színház szuperprodukcióinak világítás és animációtervezője.

A producer választása a fellépőket illően sem tekinthető megalkuvásnak, hiszen a fesztiválok és pódiumok kiemelten kedvelt és népszerű énekeseit állandó fellépőit álltja egy színpadra, a Margitsziget reprezentatív színpadára, ünnepelni a magyar rock and roll-t. A válogatott slágereket előadó énekesek: VASTAG CSABA, KIRÁLY VIKTOR, RADICS GIGI, SZULÁK ANDREA, ZSÉDA, CSONKA ANDRÁS ÉS HEINCZ GÁBOR BIGA.

Közreműködik a – zenei és táncművész szakma kiválóságaiból álló – Crescendo Music Orchestra és Női Tánckar. A látványos és több generációt átölelő, – így az egész családnak szóló – koncert show monumentális mozgó díszletekkel, jelmezekkel kerül bemutatásra a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, majd országos turnéra indul.

(Fotó: Éder Vera)