RASZPUTYIN
táncdráma
Szergej Polunyin

Rasputyin Szibériában született, paraszt származásúként 1869. január 21-én. Fiatal korában hajlamos volt a vallási látomásokra, de szerzetessé válási törekvése meghiúsult súlyos alkoholizmusa, írástudatlansága és antiszociális viselkedése miatt. Sztrannik (vándor szent ember) lett, és misztikus hírnévre tett szert, mielőtt a kazanyi orosz ortodox egyház és más istentiszteleti központok öregjeinek befolyása alá került.

Bemutatkozó levelekkel érkezett a fővárosba, Szentpétervárra, nem sokkal 1903 után, ahol Szergej püspök vette fel az Alekszandr Nyevszkij kolostorba. Ebben az időszakban kezdett elterjedni gyógyító hírneve. Nem ismert, hogy mikor hívták meg először Alekszej cárevicshez, II. Miklós cár és Alexandra cárné egyetlen fiához, de 1906 telén tett látogatását jól dokumentálják. Alekszej hemofíliában szenvedett, amely potenciálisan végzetes betegség, mely megakadályozza a vér alvadását, és Alexandra úgy vélte, hogy Raszputyin az egyetlen ember, aki meg tudja gyógyítani a fiát. Ez nagy társadalmi befolyást adott a „sztárecnek”, és sok arisztokrata nő bálványozta. A társadalmi orgiákról, valamint a pénzügyi és politikai korrupcióról szóló pletykák szinonimává váltak a nevével.

Hatása a cárina felett nőtt, mikor II. Miklós 1915-ben megalapozatlan döntést hozott, hogy elhagyja a fővárost, hogy az orosz hadsereget irányítsa a németországi háború alatt. Raszputyin bizonyos politikusok befolyása alatt állítólag megegyezést sürgetett a császárral. Alexandra, aki egyszerre volt ostoba és önfejű, támogatta ezt a tervétt. Raszputyin számos ellenségének prioritásává vált, hogy meggyilkolják őt, egy kis arisztokrata csoport vezetésével, melynek tagja volt Felix Juszupov herceg.

Raszputyin meggyilkolása a Juszupov-palota pincéjében, 1916. január 30-án a legendák birodalmába került. Juszupov színes beszámolója szerint a ciános sütemények és madeirai borban feloldott arzén, nem volt hatással az ördögi szándékú áldozatra, és ez odáig vezetett, hogy a fiatal arisztokrata a saját revolverével belelőtt a testbe, amit küszködve ledobtak, a még mindig a fagyos folyóba.

Juszupov „Lost Splendor” (Elveszett dicsőség) című önéletrajzában a gyilkosságról készített beszámolója épp olyan izgalmas, mint a szándékolt célhoz fűződő kíváncsi személyes kapcsolatának korábbi fejezete, amely erőteljes homoerotikus felhangokkal rendelkezik. Azonban a törvényszéki bizonyítékok ellentmondanak a híres beszámolónak, mivel Raszputyint egy, a brit hadsereg tisztjei számára kiadott Webley revolver golyója ölte meg, melyet valószínűleg Oswald Rayner, a brit titkosszolgálat ügynöke lőtt ki, akiről ismert, hogy a Moika-csatorna menti palotában volt azon az éjjelen, amikor Raszputyin erőszakos véget ért.

Juszupov vállalta a felelősséget a gyilkosságért, feleségül vette a cár unokahúgát, Irina nagyhercegnőt, és amint ez bebizonyosodott, valószínűleg megúszta az igazságszolgáltatást.

A Raszputyin ellen felhozott vádak sokasága ellenőrizhetetlen. Azt, hogy lótolvajlás miatt kiutasították a faluból, semmilyen írásos vallomás vagy rendőri irat nem támasztja alá. Telhetetlen szexuális étvágya és csodálatos férfiassága inkább hasonlít mítoszra, mint tényre. Még politikai befolyása is megkérdőjelezhető, mivel a politikusok is semlegesíteni szokták Alexandra naiv állami befolyását, II. Miklós pedig kétkedéssel tekintett Raszputyinra, mint egy irritáló sarlatánra, akit csak a császárné miatt fogadtak az uralkodóipalotákban. Raszputyin kívülálló volt. Egy arisztokratikus közegben élő paraszt, akit utálat és hízelgés vett körül. A korai fényképek vonzó figuraként mutatják be, nyitott arcú, és a társulás a legtöbb családi beszámolóval pozitívan utal rá. Sok kortárs tanú beszélt Raszputyin szemének erejéről, és olyan fényképeken, ahol közvetlenül a kamerát bámulja, ez a hipnotikus tulajdonság könnyen felismerhető.

Szergej Polunyinnak minden képessége megvan, hogy megjelenítse.  Polunyin szeme erőteljesen kifejező, gyakran gyermeki és igaz, alkalmanként kihívó és mindig izgalmas.

Azt mondja: „A saját történelemtudatom nem olyan egyértelmű. Nem a könyvekben keresek információt, inkább csak az intuícióimra hallgatok. Az egyik furcsa dolog a közelmúltban történt, amikor a szibériai Tobolszk közelében utazva véletlenül elhaladtunk Raszputyin háza mellett! Bíztam Yukában, a koreográfusban, mert ő csodálatos a dolgok összekapcsolásában. Néha hibáztatnak olyan döntésekért, amelyek nem az enyémek. Egy alkotó művész előadja az ötleteit, én meglátom az ötleteikben rejlő lehetőségeket, de én csak egy eszköz vagyok, hogy az ötleteiket megvalósítsam. A problémám mindig az volt, hogy életem minden területén szerettem volna jó dolgokat csinálni, de soha nem törődtem azzal, hogy jól nézzek ki. Mindig ösztönösen csinálom a dolgokat. Érdekes, hogy az emberek hét évig jót mondhattak rólam, majd négy napon belül teljesen megfordították véleményüket, és egy másik dolog miatt teljesen másképp gondolhattak rám! ”

Arra a kérdésre, hogy szándékosan mond-e provokatív dolgokat a rosszfiú imázsának megfelelően, gyengéden felnevet és azt mondja: „Néha ösztönösen mondok dolgokat, hogy felrázzam az embereket. Ez kicsit olyan, mint egy kísérlet, hogy lássam az emberek reakcióját. De a médiával egy év így, majd az azt következő év teljesen az ellenkezője. Raszputyin története példaként szolgál. Személyiségének megítélése teljesen attól függ, kinek az elbeszélését hallgatod. Felfedeztük, hogy furcsa kapcsolatban állt Felix Juszupovval. Raszputyin lánya elmondta, hogy apja este nyolckor járt a Juszupov-palotában, és gyakran ott éjszakázott! Láttad Juszupov saját rajzait? Nagyon leleplezőek. Az ember identitása összetett dolog. Csak éreznem kell Raszputyint a koreográfián keresztül, hogy az intuíción keresztül felfedezzem a szimpatikus aspektusait.”

Mike Dixon, szabadúszó kritikus, a Critics’ Circle egykori elnöke és a Táncszekciójuk elnöke (1999-2011).

Raszputyin: SZERGEJ POLUNYIN

Cár: ALEKSZEJ LJUBIMOV

Juszupov: SZEMJON VELICSKO

Cárina: JULIA BARO

Trónörökös: DJORDJE KALENICH

Zeneszerző: Kirill Richter

Koreográfus: Yuka Oishi

Díszlettervező: Otto Bubeníček 

Jelmeztervező: Ulyana Sergeenko

Világítástervező: Konstantin Binkin

Producer: Polunin INK

Szergej Polunyin 1989. november 20-án született Ukrajna egyik kikötővárosában. Az ukrajnai Kerszonban született, szegénységben és iskolázatlan környezetben nevelkedett Szergej Polunyin életét fakó hangú, eltökélt édesanyja, Galina Polunyina irányította vaskézzel. A rendkívüli fizikai adottságokkal bíró, laza izomzatú kisfiú először tornászként jeleskedett, súlyos tüdőgyulladása után váltott át edzője javaslatára a balettra. Hamarjában kiderült, különleges tehetség, így komoly családi áldozatok árán a Kijevi Balettintézetben tanult, majd tizenhárom évesen a Rudolf Nurejev Alapítvány ösztöndíjasaként felvételt nyert az Angol Királyi Balett iskolájába (Royal Ballet School), ahol rögvest három évfolyammal feljebb rakták. Legalább kétszer többet dolgozott korántsem lazsáló növendéktársainál, hajtott azért, hogy újraegyesítse a családját. Számtalan versenyen ért el sikereket

Az egyik legjobb balett-táncos a világon, aki akkor tett szert világhírnévre, amikor 2012-ben hirtelen otthagyta a Royal Balett szólótáncosi pozícióját. Akkor, huszonegy évesen olyan karriert tudhatott magáénak, amiről minden balett-táncos csak álmodik.

Polunyin nem volt képes sokáig összeegyeztetni zabolátlan természetét a Royal Balett szigorú munkarendjével. Távozása után azzal sokkolta a balettvilágot, hogy tetoválószalont nyitott egy barátjával, tánc nélkül azonban nem sokáig bírta. Néha törli és újraindítja a pályafutását.

Nurejevhez, de páratlan tehetsége miatt hasonlítják Barisnyikovhoz is. De a saját neve is védjeggyé vált mára. Táncolt a Mihajlovszkij Színház, a Bolsoj, a Párizsi Opera, a Sadler's Wells és a Veronai Aréna színpadán is. Pályafutásának legfontosabb előadásai: Dances at a Gathering, A bajadér, Manon, Diótörő, Hamupipőke, Giselle, Coppélia, Don Quijote, Mayerling, Anyegin, Rómeó és Júlia.

Nem rejti véka alá a véleményét. Nem rejti el a testét, amivel azt csinál, amit akar.

Létrehozta a Project Polunint, amely különböző művészeti ágakból érkező alkotókat, táncosokat, koreográfusokat, zenészeket, képzőművészeket igyekszik összehozni. Alapítványának küldetése, hogy a balettet és a táncot szélesebb közönség számára terjessze, miközben tiszteletben tartja a hagyományos balettet és ötvözi azt a legmodernebb megközelítéssel. A jótékonysági szervezet célja egyedi balettiskolák építése a jövő koreográfusainak és táncosainak ösztönzése és képzése érdekében, valamint egy nemzetközi szakszervezet és képviseleti ügynökség létrehozása a táncosok támogatása és védelme érdekében.

Színészként feltűnt a Gyilkosság az Orient-expresszen és A vörös veréb című filmekben. Az utóbbit épp Budapesten forgatta. Szerepet kapott a Nurejev életét feldolgozó Fehér hollóban is,

„Az ember a saját teste rabja, és foglárként kényszeríti a táncra” - mondja a róla szóló dokumentumfilm főszereplője. A táncos (Dancer), 2016

Ugyanennyire fontos számára híressé vált videoklipje, a Movement is, amelyhez Hozier komponált zenét. Polunyin tánca féktelen és vad. Hozier korszakos zseninek, generációja legjobbjának nevezte a balett-táncost, míg Polunyin úgy nyilatkozott, Hozier a Movement című dallal ismét remekművet alkotott, ami erősen inspirált őt.

A legnagyobb divattervezők kreálnak fellépő ruhát neki.

Folyamatosan alkot, mára férfivá érett, családot alapított.

Jellegzetes tetoválásai is épp olyanok, mint ő maga. Magára varratta James Deant, Putyint, Mickey Rourket, az ukrán és orosz címert is. Utolsó tetoválása egy galamb.  „Az vagyok én. Egy galamb, amelyet nem lehet befogni, így hol a kék ég alatt, hol a sötét felhők között szárnyal”

Yuka 1984-ben született Osakában, Japánban. Miután elvégezte a hamburgi balettiskolát, 2002-ben csatlakozott a Hamburgi baletthez szólótáncosként.

Több darabhoz készített koreográfiát: 2012-ben  „Renku” címmel, Orkan Dann-nal együtt a Hamburgi balett részére, melyért, „Az év kiváló alkotásáért” Rolf-Mares-díjat kapott. 2013-ban meghívást kapott vendégkoreográfusnak a japán Takarazuka színházba.

2015 augusztusa óta szabadúszó táncosként és koreográfusként dolgozik.

„Hajlamosak vagyunk kitalálni és rámutatni arra, hogy ki a gazember.

Mivel nem tudjuk bizonyítani vagy feketén fehéren kifejezni magunkat, a dolgok nem ilyen egyszerűek. Csak egy vékony választó vonal van a Jó és a Gonosz között, és ez a vonal mozgatható. Erős árnyék van ott, ahol sok a fény.

Ki volt Raszputyin?

Ez örök rejtély marad. A történelmi anyagok fekete-fehér képeinek megtekintése közben elképzelem az érzelmeket, melyek színekben jelennek meg.”

Yuka Oishi kifejezetten Szergej Polunin londoni Palladiumbeli szezonjára készítette Raszputyint. Tény, hogy nagyon sok ellentmondó legenda és pletyka övezi az „Örült szerzetes” vitatott alakját. Oishi „a pap és a fenevad” aspektusainak bemutatásával foglalkozik.

Oishi azt mondja: „Végső soron csak egy ember volt. Hiszem, hogy birtokában volt mesés gyógyító erejének, és megértem, hogy Alexandra császárné miért lépett vele kapcsolatba, hogy foglalkozzon fia hemofíliájával, és meg akartam mutatni, hogy az egész helyzet miért alakult úgy, ahogy ez történt. Minden könyvet elolvastam a témáról, de mindenki más és más történetet mesélt, az igazság ellentmondásos változataival. Végül úgy koreografáltam, hogyan láttam magam a történetben, és megpróbáltam megérteni az egyes szereplők érzéseit, és tiszta képekben ábrázoltam őket. Meg akartam mutatni Raszputyin sötét vadállati oldalát, de a benne rejlő fényt is.

Amikor valakinek spirituális kapcsolata van, elkezdheti azt gondolni, hogy ez a saját ereje, hogy Isten ajándéka a sajátja. Nagyon közel állt azokhoz az emberekhez, akik meghatározták az orosz birodalom jövőjét, és személyes karizmája nélkül nem lett volna semmije. Függőségi problémái voltak, nagyon sérülékeny és emberi volt; voltak ördögi hangok, és Isten is megsúgta neki, hogy mit tegyen. Abban az időben Oroszországban más sötét erők is működtek, ezért döntöttem úgy, hogy a színpadon egy sakktáblának kell lennie, mivel a dráma szereplői közül oly sokan voltak erősek vagy gyengék az adott pillanatban. Raszputyin néha főszereplő volt, néha gyalog.”

„Meg akartam mutatni Raszputyin sötét vadállati oldalát, de a benne rejlő fényt is.”

Az orosz minimalizmus képviselője

Ami engem leginkább érdekel, ebben a történetben, az a két fő antagonista, Juszupov és Raszputyin kapcsolatának kétértelműsége.

Ezt a kétértelműséget megpróbáltam közvetíteni a hangszerelésen keresztül is. Például egyes jelenetekben a hárfa az arisztokrácia, a császári udvar csapdáját jelképezi, míg másokban a gusli (a zsoltározás ősi orosz formája) hangját utánozza. Ez a legegyszerűbben beszélő és démotikus hangszer.

Az ütőhangok széles skáláját is alkalmazom, beleértve az pergődobot is, amely számomra a forradalom kézzelfogható és fizikai megközelítését, sorsszerű elkerülhetetlenségét testesíti meg.

Kirill Richter Oroszország neoklasszikus zenei életének képviselője.

Portfóliójába tartoznak zongoradarabok, kamara- és szimfonikus zenekari műve, sci-fi kasszasiker és kortárs tánc előadások.

Kirill Richter komponálta a 2018-as orosz labdarúgó világbajnokság témáját, amelyet a FOX Sports TV csatorna közvetített, és amely világszerte több százmillió ember számára vált ennek a nagyszabású sporteseménynek a zenei szinonimája.

A Richter számos nemzetközi fesztiválon és a Royal Albert Hallban is fellépett.

Orosz desiner és kollekció tervező. Uljana Szergejenko 2011-ben alapította saját divatházát Moszkvában. Egy évvel később, a márka első párizsi bemutatója után Uljana Szergejenko lett az első orosz tervező, akit az a megtiszteltetés ért, hogy az Haute Couture Szövetség tagjai közé választotta.

A szívében mesemondó, Ulyana Sergeenko olyan elbeszélések köré építi kollekcióit, amelyekben a szereplőket fantáziával, a történelmet a folklórral és leleménnyel szövik át. A tervező rajong a kézművesség és a finom szövetek iránt, használja a régi orosz hagyományos technikákat.

Az elmúlt években Uljana Szergejenko ruháit olyan hírességek választották, mint Beyonce, Nicole Kidman, Madonna, Rihanna, Emma Stone, Lady Gaga, Angelina Jolie és még sokan mások.