Emir Kusturica & The No Smoking Orchestra

Szerb rendező, zenész, színész, forgatókönyvíró és producer. Kilenc film, több televíziós és rövid film szerzője, egy rock zenekar a No Smoking Orchestra gitárosa. Számos rangos filmes díj birtokosa. Velencében első filmjét rögtön fődíjjal jutalmazták. Kétszer nyert Arany Pálmát Cannes-ban, Berlinben Arany Medvét és a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medve díjat, valamint a zsűri különdíját nyerte el az Arizonai álmodozókért. A Francia Köztársaság Becsületrendjének, valamint Művészeti és Irodalmi Rendjének lovagja.

Bosznia Hercegovina fővárosában Szarajevóban született 1954-ben. Annak ellenére, hogy bosnyák muszlim, családjának szláv ortodox gyökerei vannak. Apja, akárcsak sok millió jugoszláv, feladta hitét, kommunista lett és az informatikai minisztériumban dogozott. Egyetlen fia, a fiatal Emir elítélte a kommunizmust, rendező szeretett volna lenni, szívesebben barátkozott a szarajevói rossz fiúkkal, és esze ágában sem volt megfelelni a család elvárásainak. Szülei 18 éves korában külföldre küldték, hogy megvédjék a rossz társaságtól. Mivel állandóan a moziban lógott, Prágába a rangos filmes FAMU-ba, küldték tanulni, ahol Miloš Forman, Jiri Menzel vagy Goran Paskaljević is szerezte a diplomáját.

Az Emlékszel Dolly Bellre? (1981) az első jugoszláv film, amelyet a helyi bosnyák nyelvjárásban készítettek, és nem az ország hivatalos nyelvén, szerbhorvátul.

Cannes-i győzelme után Kusturica egy időre letette a kamerát és inkább a basszusgitárral foglalkozott a Szarajevói Zabranjeno Pušenje (No Smoking) punk-rock együttesben.

Az Arany Pálmával nyílt meg számára az út a nagy költségvetésű filmek előtt. A Cigányok idejét a saját hazájában forgatta, felkészülésképpen több hónapot töltött Európa egyik legnagyobb cigány táborában a macedóniai Skopje közelében. A forgatás végén Miloš Forman New Yorkba hívta, hogy helyettesítse őt a Columbia Egyetemen. Ezután megpróbált visszatérni hazájába, ahonnan a háború kitörése miatt Párizsba emigrált. Következő filmjét, az Arizonai álmodozókat angolul készítette. Időközben a Balkánon dühöngni kezdett a háború, a forgatás rémálommá vált, Kusturica apját baleset érte Szarajevóban. A család menedéket talált Montenegróban, a rendező pedig visszatért hazájába és elindította legambiciózusabb opusát az Underground-ot. Utána egy időre visszavonult a mozitól, de a második Arany Pálma minden idők legnagyobb rendezői közé emelte.

Kusturica mindeközben komponált, játszott és turnézott zenekarával a No Smoking Orchestrával. A koncertek Dél-Amerikától Japánig lenyűgöző sikereket hoztak számukra.

A dogmáktól megszabadított showbiznisz sajátos, magát antiglobalistaként meghatározó formációja, különös paradoxonja annak a környezetnek, amelyből kiszakadt. Lenyűgöző és ellenállhatatlan zenéjükkel egyre nagyobb elismertséget és népes, nemzetközi rajongótábort szereztek.

A zenekar mindenekelőtt a szív és az érzések nyelvén kommunikál a világgal és a közönséggel, amely bárhol a világon anélkül is imádja a Nemdohányzó Zenekar robbanóelegyű zenéjét, hogy egy szót is értene a szövegeikből, akár Párizsban, Buenos Aires-ben, Tokióban, New Yorkban, Kijevben, Reykjavikban, Sidney-ben, Tel-Avivban, Montrealban, São Paulóban, Bécsben, Moszkvában, Mexikóban, akár Berlinben, Madridban vagy Brüsszelben lépnek fel.

Emir Kusturica és zenekarának tizenegy tagja valamennyien hamisítatlan nomádok, az öröm hordozói és a szabadság megtestesítői, hiszen a szabadság valamennyi igazi nomád alapvonása. A szabadság az az erő, amely lehetővé teszi, hogy bármilyen színpadon otthon érezzék magukat és sajátos „pszichoterápiájuk” keretében azonnal felmutatni és közvetíteni tudják a rendelkezésükre álló abszolút szabadságot, azt, amire az emberek igazából vágynak.