
100 TAGÚ CIGÁNYZENEKAR
ÜNNEPI GÁLAKONCERT
2024. augusztus 19. hétfő 20:00 (esőnap: augusztus 21.)
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
A legendás cigányzenekar Budapesten 2024-ben kizárólag nyáron a Margitszigeten, valamint decemberben a Budapest Kongresszusi Központban lép fel teljes létszámban, több mint 100 zenésszel.
A világhírű 100 Tagú Cigányzenekar klasszikus szimfonikus zenekarként működő együttes, a világon egyedülálló zenei formáció. A társulat hagyományápoló művészeti tevékenysége felbecsülhetetlen érték, nincs párja a világon. Komolyzenei – többek között Liszt, Bartók, Kodály, Hubay, Erkel, Brahms, Csajkovszkij, Sarasate, Strauss – művek mellett tradicionális magyar cigánymuzsikát és népdalt is játszanak.
Danyi Lőrinc Róbert
elnök
Lendvai Csócsi József
főprímás
Lendvai Ferenc
koncertmester
A zenekar megalakulása óta több mint ezer koncertet adott az ország legkisebb településének kultúrházától a világ számos híres koncertterméig. Műsorukban a hagyományos hangzásvilág ápolása és megőrzése mellett megtaláljuk a modern világ zenei útkeresését, mint az egyik legkézenfekvőbb kommunikációs eszközt. A társulat különleges és egyedi hangszerelésben megszólaltatott repertoárjával megpróbálja minél egyszerűbbé és érthetőbbé tenni az általa tolmácsolt műveket.
A 100 tagú cigányzenekar koncertje monumentális és egyedülálló élmény minden alkalommal, mikor közösen láthatjuk és hallhatjuk őket. A patinás együttes maga a csoda, a kincs. Nem véletlen, hogy 2014-ben bekerültek a Hungarikumok Gyűjteményébe, azok közé a kincseink közé, melyeknek legfőbb ékessége a nemzeti érték. Ezt az értéket őrzi és ápolja a Margitszigeti Színház, ahol ismét átélheti a közönség ezt a csodát.
Danyi Lőrinc Róbert elnök
1968. január 26-án született Budapesten. Zenész családból származik. Hegedülést 6 éves korában kezdte első tanára Berki Béla volt.
1978- tól zenei képzettségét a Szellemi Kulturális Örökség Magyar Nemzeti jegyzékére felkerült Rajkó módszer alapján sajátította el, ahol Farkas Gyula majd később Mészáros Tivadar lett a tanára.
1990-től a Rajkó Zenekar vezető prímásként számos cd felvételen és többezer előadáson vett részt a világ számos nagy színpadain és koncertermeiben.
Koncertezett Amerikában, Indiában, Tajvanban, Kínában, Japánban,
Dél-Koreában, Új-Zélandon, Ausztráliában, a Vatikánban, Európa összes országában.
Costa Rica X. Nemzetközi Zenei Fesztivál, ahol számos nagy szimfonikus zenekar mellett koncertezett. Budapesten a Művészetek Palotája, Nemzeti Színház, Liszt Ferenc Zeneakadémián.
Híres nagy koncerttermekben mint a Carnegie Hall New York,
Le Corum: Palais de Congres, Opera Berlioz Monpellier,
Salle Pleyel Concert Hall Paris, Theatre des Champs-Elysées Paris, Sydney Operaház.
2010-től a Magyar Örökség és Hungarikum díjas 100 Tagú Cigányzenekar Prímása és
Koncertmestereként öregbíti Magyarország hírnevét.
Elismerésként: 1998-ban Lyra díjat.
2003-ban Kodály Zoltán Közművelődési díj a Rajkó Zenekar prímásaként, a roma zenei
kultúra és a magyar zenei hagyományok ápolásáért.
2004-ben Darjeeling (India) Díszpolgár. A kulturális csereprogramon kiemelkedő művészi munkájának elismeréseként.
2007-ben Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetését kapta.
2007-től a Rajkó Zenekar és Művészegyüttes védjegy jogosultja.
2023-tól a 100 Tagú Cigányzenekar Elnöke.
Lendvai Csócsi József főprímás
1944. október 21-én született Ménfőcsanakon. Apja id. Lendvai Csócsi József, Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjjal kitüntetett hegedűművésze volt, a Rajkó zenekar főprímása. Két és fél évesen már hegedűt ragadott és édesapját próbálta utánozni. 10 éves korától már a Rajkó zenekarban játszott és tanulmányait is itt folytatta. 20-as éveinek elején megalapította saját nevével fémjelzett zenekarát, amellyel világkörüli útra indult. 1985-től a 100 tagú Cigányzenekar tagja.
Boross Lajos prímáskirálytól kapta meg 1998-ban, egy verseny alkalmával a Pesti Vígadóban, a főprímási rangot. Ugyanebben az évben kitüntették a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével. 2005. december 12-én a 100 tagú Cigányzenekar alelnökévé választják. Fischer Iván karmesterrel és a Budapest Fesztiválzenekarral nagysikerű koncertet adtak a Carnegie Hall-ban New York-ban. Németországban és Franciaországban több elismerést kapott művészi munkájáért. Mai napig az édesapjától kapott nagybecsben tartott hegedűn játszik.
Lisztes Jenő cimbalomművész
Lisztes Jenő cimbalomművész 1986-ban született Budapesten, híres cimbalmos unokájaként. Még csak 4 éves volt, amikor elkezdett tanulni cimbalmozni édesapja irányításával. Klasszikus zenét Szakály Ágnestől tanult a Tóth Aladár zeneiskolában, Terézvárosban.
Tizenkét évesen megnyerte a Rácz Aladár Cimbalomversenyt. 2005-től 2010-ig, a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia hallgatója volt, ahol megszerezte cimbalom és kamaraművészi diplomáját Gerencsérné Szeverényi Ilona irányítása alatt. 2006 óta játszik a világhírű Roby Lakatos zenekarában.
A leghíresebb koncerttermekben játszott már, mint például a Carnegie Hall New York-ban, az amszterdami Concertgebouw-ban vagy a Musikverein-ben Bécsben.
Nemzetközileg elismert szimfónikus zenekarok meghívása mellett, rendszeres vendége a Budapesti Fesztiválzenekarnak és a Londoni Szimfónikusoknak, akikkel lemezt is készített Dr. Subramaniam-al, a világhírű indiai hegedűművésszel.
Több formációban is játszik és van saját zenekara is, amit úgy hívnak Jeno Lisztes Cimbalom Project, amelyben improvizatív jazz zenét játszanak. A Magyar Örökség és Hungarikum díjas 100 Tagú Cigányzenekar szólistája és szólamvezetője.
A hollywoodi készítésű Sherlock Holmes: Game of Shadows című filmben is cimbalmozik és a világ talán leghíresebb filmzeneszerzőjével dolgozott együtt Hans Zimmer-el.
2018-ban a BBC Promson a Budapesti Fesztiválzenekar szólistája volt a Royal Albert Hall-ban.
2022-ben a Magyar Zene Házában játszott szóló koncertet Roby és Tony Lakatossal, valamint Marian Mexicanu-val, majd meghívást kapott a Művészetek Palotája által rendezett Liszt Ünnepen mint szólista.
Vadász Károly cimbalomművész
1975. szeptember 25-én született Budapesten, a Józsefvárosban, ahol azóta is él.
Mindössze 4 éves volt, amikor megismerkedett a cimbalommal. A hangszer kezelését kezdetben a neves cigányzenész édesapjától tanulta, és már kisgyermek korától kezdve több cigányzenekarban is közreműködött. Több száz jelentkező közül kiválasztva 1986-ban, mindössze 11 évesen növendéke lett a világhírű Rajkó Zenekarnak, ahol 10 éven át tanult, és koncertezett a legnagyobb prímásokkal, művészekkel. A Rajkó Zenekar növendékeként Európa szinte valamennyi fővárosában és nagyobb városaiban, az Egyesült Államokban, Ázsiában koncertezett, hirdetve és népszerűsítve a magyar népzenét, elismerést szerezve ezzel hazánknak, Magyarországnak is. A Nemzet Művésze címmel is kitüntetett Ifjabb Sánta Ferenc Liszt Ferenc és Kossuth-díjas hegedűművész cigányzenekarának állandó tagja volt, és a teljes amerikai kontinenst, Japánt, Koreát bejárva többször tartott koncerteket, és részese volt nemzetközi zenei fesztiváloknak. Kisgyermekkorától a 100 Tagú Cigányzenekar reklámarca volt, és gyermekművészként a nagyobb koncerteken is vendégszerepelt.
A világhírű cigányzenekar szólamvezetője, a Kossuth-díjas Ökrös Oszkár 2018 januárjában bekövetkezett halála után a Magyar Örökség-díjas zenekar tagsága és vezetése felkérésére, a cigányzenész szakma elismerése, valamint megbecsülése jeleként a 100 Tagú Cigányzenekar cimbalom szólamvezetője és szólistája lett. Az azóta eltelt időszakban Moszkvában, Berlinben, Izraelben, Tokióban, és több európai városban is nagy sikerrel koncertezett a 100 Tagú Cigányzenekar élén. Művészi sokoldalúságát bizonyítja, hogy a Rajkó Zenekarban töltött évek alatt szoros barátságot kötött több, azóta neves és világhírűvé vált zenésszel, kiemelve Mága Zoltán Liszt Ferenc-díjas hegedűművészt, akivel megszámlálhatatlan alkalommal közösen koncertezett a világ számos pontján.
Mága Zoltán Budapest Gipsy Band nevű zenekarának alapító tagjaként az Egyesült Államokban, Németországban több éven át koncertezett. Mága Zoltán karitatív koncertsorozatainak, valamint a Budapesti Újévi Koncertek állandó fellépője és kísérője. Virtuóz cimbalomjátékát megcsodálhatta már a közönség számos alkalommal. Repertoárja a klasszikus műveken át az operett, a népzene, a jazz és az improvizációkig terjed, de számos felkérést kapott hanglemezeken való közreműködésre is. A Budapesti Fesztiválzenekar felkérésére Budapesten és Berlinben is vendégművészként közreműködött, rangos fesztiválokon és kulturális eseményeken cimbalomjátékával elvarázsolta a külföldi közönséget. Eddigi pályája során megszámlálhatatlan televíziós felvételen működött közre, és számos rádiófelvétel is őrzi cimbalomjátékát.
Józsefváros méltán lehet büszke Vadász Károly cimbalomművészre, aki méltó örököse és képviselője a legnagyobb cigányzenész dinasztiájának, és példaképe a zenét tanuló fiataloknak, muzsikusoknak.