DUKE ELLINGTON ORCHESTRA
koncert

A 19. század utolsó előtti évében született Duke Ellington, a múlt század mai napig is nagy hatással bíró legendája. Több mint 2000 dal szerzője, olyanoké, mint a zseniálisan hangszerelt „Take the A-Train”, a „It Don’t Mean a Thing (If It Ain’t Got That Swing)”, a „Mood Indigo”, az „In a Sentimental Mood”. Egyik utolsó dala a „The Blues Is Waitin” is méltán népszerű még napjainkban is. Több mint fél évszázadon keresztül haláláig, 1974-ig vezette zenekarait. Ő volt a “Jungle style” megteremtője, közel száz lemeze jelent meg, 11 Grammy-díjat kapott.

Edward Kennedy Ellington néven született Washingtonban 1899. április 29-én középosztálybeli család gyermekeként. Szülei is zongoráztak, fiukat a templom orgonistájának szánták, bár őt eleinte inkább a festés és rajzolás érdekelte, plakáttervével díjat is nyert. Középiskolásként kezdte komolyan venni a zongorázást. Rengeteget tanult zenetanárától, Henry Granttől. Tizenöt éves korában üdítőital boltban kezdett dolgozni, ott írta első dzsessz dalát, a “Soda Fountain Rag” -et. Akkoriban kapta a Duke becenevet egyik barátjától. Ellington otthagyta a középiskolát és zenekarokban kezdett játszani éjszakánként, napközben pedig festett. Az első világháború után alapította első zenekarát, szerzeményeit nem a hangszerekre, hanem a hangszert megszólaltató zenekari tagok stílusára formálta. A múlt század számos kiváló zenészével dolgozott. Ellington és társai húszas években washingtoni klubokban, később New York Cityben játszottak, hároméves szerződést kötöttek a népszerű Cotton Clubbal. Duke Ellington az 1920–30-as években írta a Chocolate Kiddies és a Show Girl című revüt. A ’30-as években a latin-amerikai zene és a dzsessz fúziójával kísérletezett, akkoriban született egyik legismertebb dala, a “Caravan”. Billy Strayhorn (szintén zongorista) 1939-ben csatlakozott a zenekarához, kettejük zeneszerzői munkája Strayhorn haláláig tartott. A turnékon a zenekar fergeteges sikert aratott nemcsak az Egyesült Államokban, hanem Európában is.

A New York-i Carnegie Hallban az 1943–55 között korszakos jelentőségű koncertsorozat rendszeres fellépője volt. Első ottani koncertjén mutatta be a háromrészes „Black, Brown, and Beige” zenei művet, a feketék történetéről, a harlemi feketék zenéjéről. Ellington és zenekara 1965-től dzsessz-stílusú szakrális zenei koncerteket adott a világ katedrálisaiban. Az elsőn, a San Francisó-i Garce Episcopal Katedrálisban hangzott el híres darabjai közül az „In The Beginning God”, 1968-ban a New York-i Episcopal Cathedralisban a „Divine-t” mutatta be. Hasonló koncerteket adott a párizsi St. Sulpice-ben, a barcelonai Santa Maria de Mar-ban és a londoni Westminster apátságban.

Duke Ellington élete végéig, 1974. május 24-én bekövezett haláláig dolgozott. Halála után fia, Mercer Ellington, a zenekar trombitása, majd unokája, Paul Ellington vezette a zenekart.