Duna Karnevál Gála
folklór táncjáték
2018. június 16. (szombat) 20.00
Margitszigeti Szabadtéri Színpad
I. Világkarnevál
170 perc, szünettel
A Duna Karnevál eseményeinek mindenkori koronája a Gálaműsor a Margitszigeten. A Világkarnevál a külföldi táncegyüttesek közel 300 művészének közös műsora.
A látványos tánckoncert nemzeteket összekötve különleges együttműködésben mutatja be a kultúrák párbeszédét.
Meghívott országok: Bulgária, Csehország, Görögország, Lengyelország, Macedónia, Olaszország, Peru, Románia, Szlovákia, Szerbia, Törökország
II. Szerelmünk, Kalotaszeg
A nagyszabású produkció a hazai táncegyüttesek és zenekarok közel 200 művészének együttműködésében megvalósuló előadás a hagyomány és korszerűség szellemében a Duna Művészegyüttes és a Magyar Állami Népi Együttes főszereplésével.
A mű a passzív hagyományőrzés helyett az élő és megújulni képes tradíció továbbvitelére, átadására törekszik. A korszerű feldolgozás nem csorbítja a tradicionális értékeket, hanem élteti és élővé teszi azokat.
Kalotaszeg számos kiemelkedő táncost és zenészt adott a népművészetnek, hogy csak néhány nevet említsünk: Mátyás István „Mundruc”, Ifj. Fekete János „Poncsa”, Jankó István „Pitti”, Fodor Sándor (Netti Sanyi), Berki Ferenc „Árus”. Előadásunk e kimagasló egyéniségek művészetén keresztül igyekszik megmutatni mindazt a láthatatlan szépséget, ami az alkotó lélekben megbújik, egyúttal emléket is kívánunk állítani eme kiváló művészeknek.
A mű a korábban említett táncosok és zenészek sorsából, életéből, mikro-történeteiből merít, igyekszik feleleveníteni egyéniségüket – ugyanakkor a produkció zenei és tánc anyaga a munkásságuknak köszönhetően fennmaradt kalotaszegi magyar, román és cigány táncokra és zenére épül. Míg egyes jelenetekben a szolisztikus megfogalmazás, máskor a közel kétszáz táncos elsöprő energiája ad drámai hangsúlyt az előadásnak. Nagyszabású, elsöprő erejű előadást állítunk színpadra a Margitszigeti Színpad mesés környezetében.
Duna Művészegyüttes
Magyar Állami Népi Együttes
Bartina Táncegyüttes, Szekszárd
Bem Táncegyüttes, Budapest
Bihari Táncegyüttes, Budapest
Közreműködik: Navratil Andrea kalotaszegi adatközlő
Zene: Dulai Zoltán, Kelemen László, Pál István „Szalonna”
Táncmester: Gyémánt Ádám, Gyémánt-Csontos Lívia
Koreográfus: Fitos Dezső, Kocsis Enikő, Juhász Zsolt, Mihályi Gábor
Rendező: Juhász Zsolt
Az est rendezője: Mucsi János