Verdi:
A TRUBADÚR
opera

Luna gróf – Nagy Gyula
Leonora Sargosto grófnő - Marina Rebeka
Azucena, cigányasszony - Kutasi Judit
Manrico, trubadúr - Yusif Eyvazov
Ferrando Luna hűbérese – Kovács István
Ines, Leonora bizalmasa – Heiter Melinda
Ruiz, Manrico kísérője – Ujvári Gergely

Közreműködik: Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Nemzeti Énekkar
Vezényel: Halász Péter
Rendező, producer: Bán Teodóra

A mű középpontjában az elnyomás elleni lázadás, a bosszú, a szenvedélyes gyűlölet, a szerelem és az árulás áll. Verdi képzeletét a mű megírásának idejében megragadta a regényes középkori környezet, a cigánytáborok különleges hangulata. Ebből rajzolódott ki a titokzatos trubadúr története, akinek szerenádjára fellobban Leonora szíve.

A trubadúr cselekménye Spanyolországban játszódik az 1410-es években, amikor Urgel grófja trónkövetelő háborút indított I. Ferdinánd aragóniai király, az elhunyt Márton király unokaöccse ellen, akit megválasztottak, nem pedig örökölte a trónt. Az Aragon Királyság központjában, a Pireneusok déli lejtőinél elterülő Zaragoza város közepén, az Aliaferia palotában él a királypárti Luna gróf, a közeli Sargasto-palotában Leonora, a királynő udvarhölgye; Manrico pedig a biscayai hegyekből származik és Urgel gróf mellett harcol. Luna gróf és Manrico tehát politikai ellenfelek is, nemcsak szerelmi vetélytársak. A dráma központi figurája Azucena a cigányasszony, aki leginkább hallgatásával szövi kuszára a szálakat, s passzívan tolja a trgédia felé a szerelmi háromszög résztvevőit. Belső erkölcse ártani nem akaró hangja vív csatát a hagyományok által diktált vérbosszú intézményével.

A briliáns magas hangjairól ismert Yusif Eyvazov drámai tenort nemrégiben kinevezték hazája, Azerbajdzsán Állami Akadémiai Opera- és Balettszínházának igazgatójává, ahol az „Azerbajdzsán népi művésze” címet is viseli. Yusif rendszeresen fellép a világ legrangosabb operaházaiban, többek között a milánói La Scalában, a Bécsi Állami Operaházban, a madridi Teatro Realban, a Berlini Állami Operaházban, a londoni Royal Opera House-ban, a Párizsi Nemzeti Operában és a barcelonai Liceu Operában. Egyedülálló hangja, amelyet a L.A. Times „fémes, sztentori és jellegzetesen olasz” -ként írt le, valamint kivételes színpadi jelenléte lehetővé tette számára, hogy aktív operakarrierjét gyakori koncertfellépésekkel ötvözze. Yusif számos felvételen szerepelt a Deutsche Grammophon kiadónál, többek között Puccini Manon Lescaut című operájának teljes felvételén, amelyet a Salzburgi Fesztiválon rögzítettek, valamint a Romanza című crossover albumon, korábbi párjával, Anna Netrebko szoprán énekesnővel.

A 2025/2026-os évad legfontosabb eseményei között szerepel A végzet hatalma a Zürichi Operaházban, koncert Isztambulban, a Turandot a londoni Royal Opera House-ban, a Tosca a Párizsi Nemzeti Operában és a Muscati Királyi Operában, valamint Radames szerepe az Aidában a berlini Staatsoper Unter den Lindenben, A trubadúr a madridi Teatro Realban és a trieszti Teatro Verdiben.

A 2024–25-ös évadban Yusif Eyvazov Calafot (Turandot) alakította Szöulban és Otellót Palermóban, a Teatro Massimo színházban. Mario Cavardossit játszotta a Tosca című operában a Római Operaházban, és koncertezett Szófiában, Budapesten, Párizsban, Moszkvában és Bécsben. Yusif Eyvazov Alfredo szerepét játszotta a Traviata című operában a Royal Opera House Muscatban, Manrico szerepét pedig (A trubadúr) a Berlini Állami Operaházban. Szerepelt a Pique Dame című operában a Bécsi Állami Operaházban, amelyet a kritikusok nagy elismeréssel fogadtak, valamint az Aida című operában az Arena di Verona Opera Fesztiválon. Többek között fellépett Orange-ban, koncerten Berlinben, a Thurn und Taxis Schlossfestspiel fesztiválon, Ljubljanában és a Torre del Lago-i Puccini Opera Fesztiválon.

„… ez a Rolls-Royce éneke, a hang egy finoman hangolt motoré, amelynek kifejezőereje másodpercek alatt nulláról a skála végéig emelkedik, miközben egy introspektív pianissimo egyetlen mondatban szabadjára engedi az érzelmeket…” - vélekednek róla a kritikusok

Marina Rebeka korunk egyik vezető szopránja, akit a közönség lenyűgöző hangszínéért, kivételes zeneiségéért, hibátlan technikájáért és magával ragadó színészi tehetségéért kedvel. Ezt a rajongást bizonyítja az is, hogy 2025 novemberében elnyerte a Közönség díját a 12. Nemzetközi Opera Díj átadón, Athénban.
Marina zenei pályafutását Lettországban kezdte, majd Olaszországban folytatta tanulmányait, ahol a rangos római Conservatorio di Santa Cecilia konzervatóriumban szerzett diplomát. Képzése során részt vett a salzburgi Nemzetközi Nyári Akadémián és a pesarói Rossini Akadémián is.
2009-es nemzetközi áttörése óta, amikor Riccardo Muti vezényelte a Salzburgi Fesztivált, Marina rendszeresen fellép a világ vezető koncerttermeiben és operaházaiban. Fellépései során megfordult a Metropolitan Operában, a Carnegie Hallban (New York), a Teatro alla Scalában (Milánó), a Royal Opera House-ban (London), az Opéra de Paris-ban, a Bécsi Állami Operában, a Berlini Állami Operában és még sok más helyen. Olyan neves karmesterekkel dolgozott együtt, mint Riccardo Muti, Zubin Mehta, Antonio Pappano, Yannick Nézet-Séguin, Daniele Gatti, Marco Armiliato, Michele Mariotti, Lorenzo Viotti, Gianandrea Noseda, Riccardo Chailly és Gustavo Dudamel.

Kezdetben Mozart és Rossini műveinek interpretációjáról, valamint Verdi Traviata című operájában Violetta Valéry szerepének megformálásáról vált híressé – ez a szerep vált védjegyévé –, azóta azonban Marina kibővítette repertoárját, és a drámaibb bel canto és Verdi-szerepek felé fordult, amelyek mára karrierje központi elemévé váltak. A 2024–2025-ös évadban történelmet írt azzal, hogy főszerepet játszott két nagy opera régóta várt visszatérésében a Teatro alla Scalába: Cherubini Médeia című művében, amely több mint 60 éve nem volt látható, és Bellini Norma című operájában, amelyet 48 éve nem adtak elő ott. Híres koncertművészként fellépett a világ legrangosabb koncerttermeiben, többek között a milánói Teatro alla Scalában, a salzburgi Großes Festspielhausban és a zürichi Opernhausban.

Marina Rebeka diszkográfiája olyan nagy kiadókkal való együttműködéseket tartalmaz, mint a Warner Classic, a Deutsche Grammophon, a BR Klassik és a Naxos. 2018-ban megalapította saját kiadóját, a Prima Classicot, melynek gondozásában teljes opera-felvételeket és szólóalbumokat adott ki, mind művészként, mind producerként. Felvételei széles körű kritikai elismerést szereztek, és számos jelölést és díjat nyertek, többek között az International Classical Music Award (ICMA), a Diapason d’Or és a francia Opéra Magazine Diamant díját.

Marina számos rangos elismerésben részesült, többek között ő lett az első rezidens művész a Müncheni Rádió Zenekaránál. Az International Classical Music Awards az év legjobb énekesnőjének választotta, és kiemelkedő kulturális hozzájárulásáért megkapta Lettország legmagasabb kitüntetését, a Három Csillag Rendet.

Nagy Gyula

Bariton

Nagy Gyula Veszprémben, szülővárosában kezdett zenét tanulni: harsonát Szuromi Miklósnál, később emellett magánéneket Ötvös Károlynál. Érettségi után Fekete Mária énekesnövendéke lett a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában. 2007-ben a veszprémi Pannon Egyetemen diplomázott Angol nyelv és irodalom, valamint Színháztörténet szakokon. Énekelt és harsonázott sok veszprémi rock és ska-punk zenekarban. Énekesi diplomáját 2014-ben szerezte a dublini Royal Irish Academy of Musicon, tanára Philip O’Reilly volt. Képzését ezután Londonban folytatta, először a National Opera Studióban, majd 2016 és 2018 között a Royal Opera House Covent Garden ifjú művész programján. 2018 óta szabadúszóként dolgozik.
Látható volt Tarquiniusként (Britten:The Rape of Lucretia, Irish Youth Opera 2014), Silvióként (Leoncavallo: Pagliacci, Welsh National Opera 2016), Ulisseként (Monteverdi: Il ritorno d’Ulisse in Patria, Opera Collective Ireland 2018), Cigányként (Muszorgszkij: A szorocsinci vásár, Komische Oper Berlin 2019), Schaunard-ként (Puccini: La bohéme, Royal Opera House Covent Garden 2018, 2020), Pizarróként (Beethoven: Fidelio, Lyric Opera Dublin 2020), Escamillóként (Bizet: Carmen, Opera North 2021-22), Lescaut-ként (Puccini: Manon Lescaut, Dorset Opera Festival 2022), Sharplessként (Puccini: Pillangókisasszony, Royal Opera house Covent Garden 2022).
Énekelte emellett a címszerepeket Rossini Tell Vilmosában (Irish National Opera 2022) és Verdi Rigolettójában (Fundacion Excelentia, Madrid és San Sebastian 2022), Alfio/Tonio szerepét a Cavalleria Rusticana/Pagliacci koncertelőadásán (Cambridge Philharmonic 2023), Urok szerepét Paderewski Manrujában (Opéra National de Lorraine 2023), valamint Valentin szerepét Gounod Faustjában (Irish National Opera 2023).
Legutóbb Stanford The Critic című operájában Leicesterként és Beefeaterként (Wexford Festival Opera 2024), Rossini La Cenerentolájában Don Magnificóként (Opera National de Lorraine 2024-25), a Carmina Burana szcenírozott előadásának bariton szereplőjeként (Magyar Állami Operaház 2025), Puccini Toscájában Scarpiaként (Fundacion Excelentia, Madrid 2025) és – immár többedszer – Bizet Carmenjának Escamillójaként (National Symphony Orchestra-National Concert Hall, Dublin 2025) jelent meg.
2026 első felében egy izgalmas előadás keretében, Schnittke Leben mit einem Idioten című operájának főszereplőjeként (“Ich”), a Theater Magdeburggal dolgozik Németországban.

Gyula nagy örömmel énekel oratórikus műveket is. Dolgozott többek között Írország legjelentősebb zenekaraival, az Irish Baroque Orchestrával, az RTÉ National Symphony Orchestrával, az RTÉ Concert Orchestrával. 2023-ban szerencséje volt szülővárosában, Veszprémben, Mahler 8. Szimfóniájában énekelni a Magyar Állami Operház által előadott, Európa Kulturális Fővárosa programsorozat részeként megrendezett koncerten. Az elmúlt évek során énekelte többek között Handel Messiását, Brahms Ein deutsches Requiemjét, Mendelssohn Elijah-ját, Stainer Crucifixionjét, Bach Magnificatját, Orff Carmina buránáját és Elgar Gerontius álmát. Mindemellett Gyula rendszeresen koncertezik Máté Judit orgonistával (Dun Laoghaire Organ Concerts, Waterford International Organ Festival, Galway Cathedral Recitals, Martinus Orgonafesztivál Szombathely), programjaikon Bach, Esterházy, Liszt és Stanford visszatérő szerzők.