CARMINA BURANA
és TAVASZI ÁLDOZAT
Maribor Balett

Carmina Burana

Koreográfus: Edward Clug
Zeneszerző: Carl Orff
Díszlet: Marko Japelj
Jelmez: Leo Kulaš
Fény: Tomaž Premzl
Koreográfus-asszisztens: Matjaž Marin, Sergiu Moga
Az előadás hossza 1 óra, szünet nélkül.
Bemutató: 2021. május 16.

Táncelőadás

SZINOPSZIS:

Edward Clug egy mélyen emberközpontú, 20. századi művet gondolt újra: Carl Orff középkori dalok által ihletett Carmina Burana című zeneművét. A darab bevezető sora, az O Fortuna a világ körforgását idézi meg, az ember tehetetlenségét a kiszámíthatatlan jövővel szemben.

Edward Clug koreográfus, a modernitás iránti elkötelezettséggel reflektál egyrészt a Carmina Buranában benne foglalt emberi kétségekre és gyötrelemre, de sokkal inkább a tavaszra, a reményre és a szerelemre, amelyek ugyanúgy központi témái a műnek, és az embert legmélyebben érintik mindenkori múltjában és jövőjében.

A koreográfus jegyzete:

„Ivan Cavallari, a Montreali Kanadai Balett-társulat (Les Grands Ballets Canadiens de Montréal) művészeti igazgatójának kezdeményezésére Carl Orff híres szcenikus kantátájának, a Carmina Buranának megkoreografálásának ötlete kezdetben abszurdnak tűnt számomra. Valószínűleg amiatt az előítélet miatt, ami Orff zenéjévél kapcsolatban élt bennem. A zenei anyag alaposabb vizsgálata után azonban az előítéletem alaptalannak bizonyult, így ma is hálás vagyok ezért a lehetőségért. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy személyes élményt, személyes történetet találjak Orff monumentális művében, és ne csak illusztráljam azt, amit a szöveg és a zene önmagában bizonyos értelemben sugall.

A középkori Codex Buranus kézirat szövegeit idéző koreográfiámnak központi elemet a természet ciklikussága, különösen a tavasz ébredése, valamint az emberi lét és vágyak közötti párhuzam. A tiltott és elérhetetlen (gyümölcs) után epekedő fiatal testben a vágy felébredése az, ami a huszonnégy "dalon" át vezető úton feszültséget teremt. A koreográfusi munkám során spontán létrejött forma egy kör volt, amely egybeesett az O Fortuna első dalának boldogságkörével. Harminc táncos van színpadon ebben a jelenetben, akik e tökéletes természeti forma lényegét igyekeznek felmutatni. Minél szűkebb a kör, annál több feszültség és erő hatja át a középpontját.

Orff szimbolikusan megalkotott szcenikus kantátája kétségtelenül ma is rendkívül népszerű mű. Munkám során elsősorban a mozgás olyan spontán impulzusait kerestem, melyek a zenei folyamat kibontakozása közben megszólítják a nézőt, és észrevétlenül bevonják őt ebbe a folyamatosan hömpölygő életkörforgásba. Ezt a hatalmas kihívást kellő türelemmel kezelve újjászületett a mű ebben a közös színházi élményben. Az Orff által megzenésített dalok számtalan értelmezést kínálnak arra az alapvető létkérdésre, hogy mi is a boldogság, az élet és a szerelem. Természetesen nincs helyes vagy helytelen válasz, és egyik értelmezés sem az egyetlen és egyetemes.“ Edward Clug

A zeneműről

Amikor Carl Orff 1936-ban megkomponálta a Carmina Buranát, nem gondolta, hogy ez a középkori dalok által ihletett "szcenikus kantáta" olyan népszerűségre tesz szert, amely minden más művét háttérbe szorítja.

A Carmina Burana a mai napig a klasszikus repertoár egyik legismertebb darabja a nagyközönség számára, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy az O Fortuna kezdetű részt filmekben, többek között az Excalibur-ben is felhasználták.

1803-ban a bajorországi Benediktbeuern bencés kolostorában egy titokzatos kéziratra bukkantak. Latin, német és ófrancia nyelvű egyházi és világi dalok és szövegek gyűjteményéből állt, amelyek a szerelemről, a tavaszról és az élet örömeiről szóltak, mint az evés, a bor és a mulatozás.

Carl Orff ciklusához 24 ilyen költeményt választott ki, és sajátos hangszerelésük által ezeket nagyobb egységekbe rendezte. A bevezető, az O Fortuna a római mitológia szerencseistennőjét idézi, aki a zárórészben is visszatér. A világ kegyetlen császárnője, Fortuna úgy jelenik meg, mint egy könyörtelen sorskerék, amely egyre cask forog, és olyan sorsra juttatja alattvalóit, amely felett nincs hatalmuk.

A főbb részek a réten, a fogadóban, vagy épp a tavaszban és a szerelem birodalmában bontakoznak ki. De éppúgy szólnak ezek a dalok a létezés öröméről és a fájdalmáról, a szerelmet pedig a férfi és a nő szemszögéből is bemutatják. A hatás többnyire ünnepi, emelkedett, gyakran humorral átitatva. Elég csak a szókimondó bordalokra, vagy a nyárson sülő, sorsát sirató hattyúra gondolnunk.

Zeneileg Carl Orff kerülte a középkori dallamvilág utánozását vagy újragondolását. Sokkal inkább arra használta azt, hogy új hangon szólaljon meg. Műveire korábban főként Richard Strauss és kortársai posztromantikus zenéje volt hatással. A Carmina Buranával lehetőséget látott arra, hogy olyan egyedi, egyszerű ritmusokon és harmóniákon alapuló stílust alakítson ki, amely éles ellentétben áll korának zenéjével.

A közönség a Carmina Buranát már a frankfurti bemutatón azonnal megkedvelte. A mű a legelemibb és legősibb dimenzióiban szólítja meg az embert. Ez nem meglepő, hiszen Carl Orff, aki a zenetanítást is forradalmasította a zene testi és mozgásbeli aspektusainak újbóli összekapcsolásával, olyan zsigeri és nagyívű művet alkotott, amely keletkezése óta minden művészeti ágban inspirációként hat.

A táncművészetben a Carmina Burana számos feldolgozását láthattuk az elmúlt évtizedek során.

Edward Clug

Amikor 1983-ban beiratkozott a kolozsvári Nemzeti Balettiskolába, a 10 éves gyerek kiutat látott a Ceaușescu-diktatúra elnyomása alól. A kommunista rendszer 1989-es összeomlása után két évvel, 1991-ben fejezte be tanulmányait, és még ugyanezen év szeptemberében a maribori Szlovén Nemzeti Színházban próbált szerencsét, ahol megkapta első szerződtetését. Akkor kezdte pályafutását, amikor Szlovénia Jugoszláviából való kilépése után újjászületett országként indult útjára.

Mariborban ismerkedett meg a híres szlovén színházi rendezővel, Tomaž Pandurral, táncosként működött közre avantgárd produkcióiban. Pandur felfigyelt Clug kreativitására, és felkérte, hogy készítse el a Babilon című előadás koreográfiáját, amelyet 1996-ban mutattak be.

Első koreográfusi tapasztalatai után Clug új művészi útra lépett, és 1998-ban létrehozta első önálló projektjét, a Tangót, Leo Kulaš jelmeztervezővel és Marko Japelj díszlettervezővel együtt, akik ezután állandó alkotói csapatának tagjaivá váltak. Később, 2008-ban Milko Lazar zeneszerző csatlakozott a csapathoz a Prêt-à-porter elnevezésű projektben, és azóta is gyakran dolgoznak együtt.

2003-ban az SNT újonnan kinevezett főigazgatója, Danilo Rošker Clugot bízta meg a balett-tagozat művészeti vezetésével. Clug új irányba indította el a társulatot. 2005-ben a Radiohead zenéjére létrehozta a Radio & Juliet című darabot, amely nagy siker lett, és sajátos koreográfiai stílusa miatt nemzetközi figyelmet keltett. Együttműködést kezdeményezett több külföldi balett-társulattal, és sikerrel tette fel a Maribori Balett együttesét a nemzetközi tánctérképre. Az SNG Maribor Balettje a világ legnagyobb színházi fesztiváljain adta elő koreográfiáit: Jacob's Pillow Dance Festival (USA), a szentpétervári A Fehér Éjszakák Csillagai Fesztivál a Mariinszkij Színházban, a pittsburghi Festival of Firsts, a szingapúri Arts Festival, a franciaországi Biarritz Festival, az O Botiçario di danza Brazíliában, a Dance Festival Tel Avivban, a Sintra Festival Portugáliában, Festival Des Arts de Saint-Sauveur (Kanada), a Seoul International Dance Festival (Dél-Korea), a milánói Teatro Piccolo színházban, a Dance Open Festival keretében Szentpéterváron, valamint turnézott Hollandiában, Olaszországban és ex-Jugoszlávia országaiban.

Az évek során Clug szoros kapcsolatot alakított ki a nagy presztízsű Stuttgarti Balett-tel és a Zürichi Balett-tel, ahol 2018-ban a Faust című, nagy sikerű, egész estés balettet koreografálta.

Az elmúlt években sikeres együttműködést kezdett a Holland Táncszínházzal is, ahol több projektet is létrehozott az NDT számára (I és II). A legutólsót, az Aperture for NDT I című darabot a kritika és a közönség is lelkesen fogadta. Felkérést kapott továbbá új művek létrehozására a moszkvai Bolsoj Balett, a Flandriai Királyi Balett, a Bécsi Állami Balett, a Lisszaboni Nemzeti Balett, a Grand Ballets Canadiens Montréal, a Station Zuid Company, a Zágrábi Horvát Nemzeti Balett és a Fiumei Horvát Nemzeti Balett együtteseitől, továbbá a Bukaresti Nemzeti Balett, Aalto Ballett Essen, Bitef Dance Company Belgrád, Graz Tanz, Ukrán Nemzeti Balett Kijev, Staatsballett am Gärtnerplatz München, Augsburg Ballet, Hessisches Staatsballett Wiesbaden, West Australian Ballet Perth, Novoszibirszki Állami Balett és Dortmund Ballett számára. A Bolsoj Balett részére 2021-ben egy egész estés balettet koreografált Bulgakov A Mester és Margarita című remekművéből. A premierre december 1-jén került sor.

Munkásságáért számos hazai és nemzetközi díjat kapott, 2010-ben pedig a Quattro című projektért Arany Maszk-díjra jelölték. A legmagasabb szlovén kulturális díjakkal tüntették ki, 2005-ben a Prešern Alapítvány díjával, 2008-ban pedig a Glazer Charta kitüntetéssel. 2017-ben jelölték a rangos "Benois de la danse"-díjra a Handman című előadásért a Nederland's Dance Theatre II-vel, 2019-ben pedig a Német színházi díjra a Faust-ért, illetve a Stuttgart Ballettel készült Patterns in ¾ című előadásért.

Carl Orff (1895-1982) német zeneszerző Carmina Burana című művét a klasszikus zeneirodalom egyik leghíresebb darabjaként tartják számon. A mű 1936-ban, a náci hatalomátvétel idején született. A Harmadik Birodalom Orff műveit egyébként elfajzott zenének (entartetete Musik) bélyegezte. Orff a Carmina Buranával – hasonlóan Richard Wagner összeművészeti alkotás (Gesamtkunstwerk) ideájához –, a "Theatrum Mundi", a világszínház drámai koncepciója megvalósítását tűzte ki célul, amelyben a zene, a mozgás és a szöveg szorosan és szinte elválaszthatatlanul összefonódik. Ezt a művészi formát követve Orff következetesen úgy alkotta meg a mű zenei szövetét, hogy a zene mint hangjelenség csak a drámai kontextusban válhat teljessé. Ezért ez a művészi szándéka a Carmina Burana koncertszerű előadásaiban általában nem valósul meg.

Ezzel az összetett művel, amelynek teljes latin címe Cantiones profanae cantoribus et choris cantandae comitantibus instrumentis atque imaginibus magicis (Carmina Burana: profán dalok énekesekre és énekkarra, hangszerek és vetített képek kíséretében), Orff egy sajátos dramaturgiájú, különleges színpadi művet hozott létre, amely a 11-13. század között vándordiákok által világi latin, középfelnémet és ófrancia nyelven írt 254 verset tartalmazó középkori kéziratból kiválasztott huszonnégy versre épül.
A dramaturgia elsősorban az egyes, tartalmilag és jellegükben is jelentősen eltérő részek egymásutániságára összpontosít, és nem annyira a zenei egész (szigorúan klasszikus értelemben vett) progresszív felépítésére. Így természetes, hogy Orff a Carmina Buranában tudatosan kerüli a túlzottan bonyolult harmóniákat, inkább az énekelt szöveg közvetlen hatására törekszik, ami mindhárom szólószólam érzelmekkel teli pillanataiban tettenérhető, különösen a szokatlanul magas vokális regisztereiben (pl. az Olim lacus colueram című tenoráriájában, a Dies, nox et omnia című bariton "falsetto" áriában és a Dulcissime című szoprán áriában). 

A Carmina Burana a Trionfi című zenei triptichon része, amelyhez tartozik még a Catulli Carmina (Catullus dalai) és a Trionfo di Afrodite (Afrodité győzelme). Orffra dallamvezetésére a viszonylag egyszerű, de drámai hatású késő reneszánsz és kora barokk elődök, különösen William Byrd és Claudio Monteverdi madrigáljai voltak hatással. Orff lenyűgöző hangszerelése, amely nem nélkülözi a nagyszerű drámai pillanatokat, beleértve a nyitórészt, az O Fortuna, velut luna statu variabilis (Ó, Fortuna, olyan vagy, mint a változó hold) címűt, erősen emlékeztet Stravinsky korábbi művére, a Les noces-re (Az esküvő), amely a ritmust tekinti fő zenei elemének. A ritmus ugyanolyan meghatározóan fontos a Clug számára, amikor a rá jellemző művészi stílusban a középkori élet misztériumainak és az élet különböző perspektíváinak koreográfiai feltárásakor.

Clug koreográfiájának központi vizuális eleme a kör. A kör mint geometriai alakzat a természet legegyszerűbb és legtökéletesebb alkotása (a csillagok és bolygók gömb alakúak, az égitestek kör- vagy ellipszis alakú pályán mozognak). A kör az ontológiai tökéletességet és a természet ciklikusságát is szimbolizálja, azaz az út az életből a halálba (és vissza) való örökös átmenetet, amint azt a keleti és nyugati ezoterikus hagyományok számos alkímiai szimbóluma és emblémája is bizonyítja. A kör, amelynek középpontja a gnózist (tudást, megismerést) jelenti, a táncosok beavatási pontjává válik, a táncosok (és így a társadalom) primum mobile-jaként (Első Mozgó) működik, Orff folyamatos zenei stimulációjával az élet különböző szakaszain, energiaállapotain és lelki archetípusain vezeti át a nézőt.

Az élet körforgása - amelyet a megtorpanás és a vonzás erői határoznak meg - Clug mesteri kifejezőeszköze segítségével találja meg a színpadi formáját. A koreográfus az élet új rituáléinak megteremtésével allegorikusan bontja ki ezt a fejlődést a híres középkori kézirat szövegeinek énekelt megidézésével, így teremtve meg - a zene, a szöveg és a táncművészet szintézisén keresztül - egy mély és intenzív spirituális élmény feltételét.

Tavaszi áldozat

Koreográfus: Edward Clug
Zeneszerző: Igor Stravinsky
Díszlet: Marko Japelj
Jelmez: Leo Kulaš
Fény: Tomaž Premzl
Koreográfus-asszisztens: Matjaž Marin
Hang: Gregor Mendaš
Színpadtechnika: Peter Krajnc

Modern (neoklasszikus) balett a Maribor 2012 - Európa Kulturális Fővárosa programmal koprodukcióban.

"A Tavaszi áldozat kétségkívül a 20. század ikonikus remekműve. Nemcsak Stravinsky zeneszerzői életművében jelent fordulatot, de a zenetörténetben is. Emellett a 20. századi táncművészet fejlődése is teljes mértékben tükröződik darabban, kezdve Nizsinszkij színpadi koreográfiájától Pina Bausch megismételhetetlen líraiságáig. Az én koreográfiám ihletője az eredeti Nizsinskij-mű, beleértve annak, a korra jellemző feszességét és felkavaró, avantgárd jellegét. A Tavaszi áldozat-interpretációm személyes tisztelgésként is felfogható Nizsinszkij és a párizsi ősbemutató hírhedt sikere és egyben botránya előtt, amely a modern táncszínház mindenkori viszonyítási pontjává vált a 20. században.  A Tavaszi áldozat ezen interpretációja az eredeti balett-librettót és zenei textúrát követi: mindkettő egy pogány orosz legendát idéz. A legenda egy szűz rituális feláldozásáról szól, akinek addig kell táncolnia, míg holtan nem esik össze, hogy a Föld megőrizze termékenységét, és a közösség visszanyerje a pogány Tavaszisten jóindulatát. Ikonográfiai szempontból az előadás az ősi orosz legenda népi szimbólumait használja: a hosszú hajfonatú, pirospozsgás arcú nőket és a nagy szakállú férfiakat. A darab minden mozzanata a tavasz újbóli eljövetelére fókuszál."

Budapesten született. Tanulmányait a Magyar Táncművészeti Egyetemen végezte. Sikerrel szerepelt a Lausanne-i, Isztambuli és Pekingi versenyeken, valamint az Észak-Karolinai és Houstoni nyári akadémiákon.

Tamás 2012-ben csatlakozott Irena Pasaric társulatához, a Zágrábi Horvát Nemzeti Színház Balettjéhez, ahol első szólista lett. 2015-ben elhagyta a társulatot, hogy a Ballett Augsburghoz szerződjön.

Táncolt többek között William Forsythe, Nacho Duato, Marco Goecke, Hans van Manen, Uwe Scholtz, Valentina Turcu és Cayetano Soto koreográfiáiban, és dolgozott Pascal Touzeau, Edward Clug, Dominique Dumais, Leo Mujic, Mauro de Candia, Ronald Savkovic és Riccardo De Nigris alkotásaiban. Címszerepei: Franz a Coppelia-ban, Herceg a Diótörőben, Vronszkij az Anna Kareninában, Don José a Carmenben és a Faustban.

2017 júniusában a Dresden Frankfurt Dance Company-hoz csatlakozott. Jacopo Godani irányítása alatt dolgozott, valamint elsajátította Godani kortárs mozgásmódszerét. Tamás a koreográfus olyan darabjaiban táncolt, mint például a High Breed, a Moto Perpetuo, az Echoes from a Restless Soul, a Metamorphers, a Post Genoma és részt vett az Extinction of a Minor Species, Unit in Reaction, Al di La, From Now On , Ultimátum, Alter Ego, Stormo, Satelliting című művek alkotói folyamatában.

Társulatával improvizáció alapú művészeti installációk létrehozásában vett részt a frankfurti Senckenberg Naturmuseumban, a Frankfurter Kunstvereinben és a belgrádi Kortárs Művészeti Múzeumban. Tamás olyan színházakban lépett fel a társulattal, mint a madridi Teatro Real, a moszkvai Sztanyiszlavszkij Színház, a Tel Avivi Opera, valamint felléptek számos fesztiválon Montpellier-ben, Reggio Emiliában, Barcelonában, Sevillában, Zaragozában, Kuopióban, Winterthurban és Ludwigsburgban.

Japánban, Spanyolországban, Németországban és Horvátországban vendégművészként lépett fel gálákon.

2020 óta szabadúszó művész. Műhely kurzusokat és balett órákat tart, 2021-ben a Magyar Táncművészeti Egyetem mesterszakos hallgatója lett.

Az ukrán származású balett-táncosnő a kijevi Állami Balett Intézetben végzett, és az akadémia Ifjúsági Színházában kezdte pályafutását. 2002-ben csatlakozott az SNG Maribor balettegyütteshez, ahol napjainkig számos fontos szerepet táncolt. Számos balettversenyen vett részt: Bécsben kétszer is döntős volt.  2006-ban Mariborban a 8. Fiatal Szlovén Balettművészek Versenyén arany plakettet nyert. Megdöbbentő technikai és művészi kvalitásait mind klasszikus mind kortárs szóló balettelőadásokban bizonyította. Legkiemelkedőbb alakításai között szerepel a Hamupipőke, A Bajadér, a Diótörő, a Hattyúk tava, a Csipkerózsika, a Giselle, a Rómeó és Júlia és a Don Quijote című balett szólószerepe. Táncolt a legjelentősebb koreográfusok kortárs balett alkotásaiban is: Alexander Ekman (Left Right Left Right), Jiří Kylián (Falling Angels), Johan Inger (Walking Mad), Mauro Bigonzetti (Cantata) és Edward Clug (Carmina Burana, Hill Harper álma, Stabat Mater, Tango, A csend építészete, Mások figyelése, Prêt-à-porter, Peer Gynt, A tavaszi áldozat stb.) előadásaiban.

Oszakában, Japánban született. Hat évesen, a szülővárosában kezdett táncolni. 2008-ban bekerült a Bécsi Állami Operaház Balettiskolájába, ahol 2010-ben szerzett diplomát. 2011-ben csatlakozott a Maribori Szlovén Nemzeti Színházhoz. Repertoárját olyan balett főszerepeket alkotják, mint a Kitri (Don Quijote), a Medora és a Gulnare (A kalóz) , Clara és Sugarplum (Diótörő), Sylph (A szilfid). Ezen kívül Alexander Ekman, Jiří Kylián, Johan Inger, Mauro Bigonzetti, Edward Clug műveiben is táncolt (Carmina Burana, Hill Harper's Dream, Stabat Mater, Tango, Mások figyelése, Prêt-à-porter, Peer Gynt (Anitra, Solveig) , Ingrid, (A tavaszi áldozat.)

Számos kitüntetésben és díjban részesült. 2016-ban a 27. Várnai Nemzetközi Balettversenyen bronzérmet, 2019-ben a Rudolf Nureyev Nemzetközi Balettversenyen arany érmet kapott, valamint 2011-ben és 2017-ben a Szlovén Balettművészek Szövetsége által odaítélt különdíját nyerte el.

Fellépett a gálákon Japánban, Lettországban, Bosznia-Hercegovinában és Szlovéniában gálákon lépett fel.