Nyitókoncert – NEMZETI FILHARMONIKUS ZENEKAR
Közreműködik: BOGÁNYI GERGELY zongoraművész

• Liszt Ferenc: Les Préludes
• Frédéric Chopin No. 2. f-moll zongoraversenye
• Antonín Dvořák: IX. szimfónia e-moll “Az Újvilágból”, op. 95

LES PRÉLUDES

Liszt egyik leggyakrabban előadott szimfonikus költeménye. A kompozíció genezise egészen 1844-ig vezethető vissza. Az első hallásra furcsának tűnő címet (Előjátékok) Alphonse de Lamartine (1790-1869) Költői elmélkedések című munkája ihlette. A darab költői programját a vers alapján így határozta meg Liszt: "Mi más az életünk, mint előjátékok sorozata ahhoz az ismeretlen énekhez, amelynek első hangját a halál csendíti meg?" Ma már tudjuk, hogy ezt a programot Liszt az utolsó pillanatban, a mű elkészülte után illesztette a zenekari darabhoz, ezzel azt a látszatot keltette, mintha a Lamartine-szöveg inspirálta volna.

Az 1854-ben, Weimarban bemutatott mű karmestere maga Liszt Ferenc volt.

A Les Préludes zenéjét eredetileg Joseph Autran (1813-1877) költeményei inspirálták. Liszt és Autran 1844-ben ismerkedett meg egymással Marseille-ben. Autran lelkesen méltatta a helyi újságban Liszt művészetét, még alkalmi költeménnyel is kedveskedett a zongoraművésznek. A vers – Les Aquilons (Az északi szél) – elnyerte Liszt tetszését, és a szárnyaló szabadsághimnusz szövegére kórusművet komponált. Egy évvel később, Autran további három versét is megzenésítette: Les Flots (A hullámok), Les Astres (A csillagok), La Terre (A föld). A négy kórust ciklussá szervezve Liszt a Les Quatre Éléments (A négy elem) címet adta volna a kompozíciónak. A kórusokat zenekari nyitány (Prelúdium) vezette be. Ezt 1850 körül Raff átdolgozta, majd Liszt az egész hangszerelést megváltoztatta (1852-1854). Ebben az alkotói fázisban született meg a kompozíció címe és a Lamartine-ra való utalás.

A zene anyaga viszont továbbra is a Négy elemből készült. Az egytételes mű négy részre tagolható, az egyes részek önálló karakterű tételekként is értelmezhetők.

Az első rész (Andante – Andante maestoso) a darab két témáját (zenei gondolatát) exponálja. Az első témát a vonósok hullámzó kísérete felett a rézfúvósok mutatják be, a lírai második téma kürtökön és mélyhegedűkön (dolce, espressivo ma tranquillo) csendül fel. 

Lisztre jellemző módon mindkét témát egy gyökérből, egy három hangból álló motívumcsírából fejlesztette ki. A további "tételekben" is e csíra fejlődik tovább új és új alakot öltve.

A második rész (Allegro ma non troppo) viharrá duzzadó, mozgalmas zene. A harmadik epizódban (Allegretto pastorale) a két téma távoli variánsait halljuk viszont. A tételt záró drámai fokozás a témák eredeti alakját hozza vissza.

A finálé (Allegro marziale animato) harci riadó és győzelmi fanfár, melyben az eredetileg lágy második dallam is kemény induló karakterűvé alakul át. E metamorfózis egyértelműen világít rá a szimfonikus költemény két uralkodó témájának közös gyökerére.

FRÉDÉRIC CHOPIN NO. 2. F-MOLL ZONGORAVERSENYE

Chopin zongoraversenyeinek sorrendjét megtévesztő opus számaik miatt az utókor felcserélte. Valójában az f-moll zongoraversenyt 1829-ben, az e-moll zongoraversenyt 1830-ban komponálta. A mű bemutatója 1830. március 17-én, Lengyelországban, Varsóban volt.

Szerkezetét tekintve hagyományos, három tételes darab.

Az első tétel: Maestoso, a klasszikus szonátaforma felépítését követi. A forma tagolását a zenekari tuttira bízza. Az expozíció elején bevezet, majd rövid összefoglalással előkészíti a kidolgozást, visszavezet a reprízhez, Coda helyett befejezi a tételt.

A második, lassú tétel -Larghetto- csendes, szemlélődő hangulatát a középső részben izgatott drámai recitativók törik meg, majd a visszatérő ábrándos dallamok oldják fel a feszültséget.

A zárótétel elegáns táncmuzsika: a lengyel nemzeti táncok felvonultatása.

Zenekari szövete nem különösebben érdekes – a nagyzenekarnak Chopin soha nem volt avatott mestere. Annál eredetibb viszont zongoraszólam kidolgozása. Az ezernyi színben ragyogó zongoraszóló gyakran a rögtönzés közvetlenségével hat a hallgatóra. Különösen az utolsó tétel táncos témáiban érezhető sajátos, “lengyeles” íz – a 19. század elején lengyel földön divatos, majd hamarosan Európa nyugatabbi nagyvárosait is meghódító “úrias” polonézek, és “népiesebb” mazurkák hatása.

DVOŘÁK: IX. SZIMFÓNIA E-MOLL “AZ ÚJVILÁGBÓL”, OP. 95

I. Adagio – Allegro molto
II. Largo
III. Molto vivace
IV. Allegro con fuoco

Hogy 300 dollár sok-e vagy kevés – nézőpont kérdése. Egy este elverni nagy felelőtlenség. Egy olyan zenekari szimfóniáért azonban, amely már a bemutatón tomboló tetszést arat, szinte nevetséges alamizsna. Jó száztíz évvel ezelőtt persze más volt a pénz értéke.  Antonín Dvořák bizonyára elégedetten tette zsebre az adományt. Az sem nyugtalanította különösebben, hogy a New York-i Nemzeti Konzervatórium pályázatán kiírt díjat véletlenül épp egy Antonín Dvořák nevű professzor javaslata alapján nyerte Antonín Dvořák zeneszerző. Ma parlamenti botrány kerekedne ilyesmiből, az értelmiség napokig gúnyosan mosolyogna és összeférhetetlenségről beszélne. 1893-ban senki sem rökönyödött meg. Az igazságot végtére is el kell fogadni. S mit tegyen a bíráló, ha meg van győződve róla, a pályázatra beérkezett művek közül épp az övé az, amelyik kimagaslik. Csakis ez képviseli méltóan az amerikai művészetet…

Mivelhogy alapjában véve ez volt a tét. Amerika ugyan kétségkívül a korlátlan lehetőségek hazája, ám a zeneművészet területén egyelőre kullog a vén Európa mögött. Ez nem maradhat így, gondolta a 19. század vége felé Thurber milliomos gyarmatáru-kereskedő kicsit unatkozó, kultúrára szomjas felesége, Jeanette asszony. Ő az, akinek hívására a nagyhírű cseh mester vállalkozott a tengerentúli útra, s arra, hogy új műveivel egyfajta mintát adjon az amerikai komponistáknak. 1892-ben foglalta el az új New York-i konzervatórium igazgatói állását, s hatalmas elánnal látott neki a feladatnak. 1893 első felében készült el az új szimfónia, év végén került sor a bemutatóra.

A közismert címet – „Az Újvilágból” – a szerző csak a komponálás befejezése után adta darabjának. Nem kétséges azonban, hogy kezdettől fogva tudatosan törekedett arra, hogy a kompozíciónak sajátos “amerikai” jellege legyen.

A lassú bevezetéssel induló nagyszabású, szonáta jellegű első tételben például a melléktéma pentaton dallam. Nem “népdal”, de mégis olyan jellegű, amilyeneket Dvořák korabeli gyűjteményekben láthatott, s talán még az utcán is hallhatott.

A második tételben ugyancsak feltűnik ez a melódiavilág. Ezt az eredetileg Legenda címmel is ellátott darabot egy olvasmányélmény ihlette: Longfellow indiánokról szóló költeménye, a Hiawatha éneke.

A harmadik tétel mintha szembe állítaná a “modern nagyváros” nyüzsgő, hajszolt életét a távoli Közép-Európa, a nosztalgikusan felidézett cseh falu idilli világával. Izgatott, szűkmenetű imitációkban, egymást szinte kergető témákban gazdag főrésze után nyugodt C-dúr tánc szólal meg középrészként.

A hallatlanul energikus dallammal induló fináléban az új melódiák, témák (köztük egy vérpezsdítő polka) mellett az előző tételeknek minden fontosabb zenei gondolata szerepet kap.

Bogányi Gergely, Kossuth díjas és Liszt díjas zongoraművész, négyéves korában kezdett zongorázni, hatévesen különdíjasa volt a nyíregyházi Országos Zongoraversenynek, amit kilencévesen meg is nyert. 1984-ben tízévesen, már nem ismeretlenül, felvételt nyert a Zeneakadémia előképző 'különleges tehetségek osztályába', majd 1993-ban a finn zeneakadémia ösztöndíjasaként tizenkilenc évesen eljutott a tengerentúlra egy amerikai zeneművészeti egyetemre, ahol egyéves ösztöndíjjal tanult. Az ottani tanulmányait a budapesti Zeneakadémiával párhuzamosan végezte.

Évről évre ellátogat Erdélybe is, ahol Marosvásárhelyen és egyéb más városokban is játszik. Hangversenyezett a világ leghíresebb koncerttermeiben. Repertoárján több mint harminc zongoraverseny és a zongorairodalom jelentős része szerepel. Eddigi munkásságának egyértelmű csúcspontja a 2010-es Chopin-év alkalmából rendezett két napon átívelő koncertsorozata, ahol is a zeneszerző összes, szólózongorára írt művét megszólaltatta.

DÍJAK, KITÜNTETÉSEK

Nyíregyházi Országos Zeneiskolai Zongoraverseny (1983) kategória első helyezett
Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny első helyezettje (1996)
Vác díszpolgára (1996)
Liszt Ferenc-díj (2000)
Fehér Rózsa Lovagrend Érdemkeresztje (2002) - Finn állami kitüntetés
Pest megye kultúrájáért (2003)
Kossuth-díj (2004)
Zebegény díszpolgára (2007)
Junior Prima díj (2008)
Prima díj (2011)
Budapest díszpolgára (2016)

LEMEZEK

Diszkográfiája hét lemezt foglal magába Mozart-versenyművekkel, Chopin és Liszt zongoraműveivel, Chopin és Rachmanyinov cselló-zongora szonátáival és Liszt teljes hegedű-zongora termésével. Önálló lemezfelvételei jelentek meg Mozart versenyművekkel, Chopin zongoraműveivel és Liszt Ferenc zongoraterméseivel.

BOGÁNYI-ZONGORA

A zongoraművész és konstruktőrök csoportja egy új elképzelés és technológia alapján épített egy teljesen egyedi formájú és felépítésű zongorát. "Nemcsak a zongora lelkét, a rezonánst reformáltuk meg, amit fa helyett karbonkompozitból készítünk, hanem a hangszer más alkatrészeit is. Ezek összességének köszönhető a nagyon tiszta, erőteljes, felhangdús hang", így mutatta be a saját nevét viselő, magyar fejlesztésű új hangszert Bogányi Gergely, aki azért kezdett bele egy újfajta hangszer megalkotásába, mert nem találta azt a hangzást, amely a legjobban megfelelne ízlésének.

Fotó: boganyigergely.hu

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar közel egy évszázada Magyarország vezető szimfonikus zenekarainak egyike. A Ferencsik János és Kobayashi Ken-Ichiro nevével fémjelzett korszakok után új fejezet kezdődött a zenekar történetében, amikor 1997-ben Kocsis Zoltán lett a  főzeneigazgatója. Az ezt követő két évtized során a zenekar megújult, nemzeti szimfonikus együtteshez méltó sokoldalúsággal nemcsak klasszikus műveket, hanem a repertoárról korábban hiányzó fontos alkotásokat is megszólaltat, a közelmúlt és napjaink magyar zenéjét is megismertetve közönségével. Kocsis Zoltán halála után 2017 márciusától 2020 augusztusáig a zenekarnál korábban éveken át első állandó karmesterként közreműködő, komoly nemzetközi karriert maga mögött tudható, Liszt Ferenc-díjas Hamar Zsolt töltötte be a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatói posztját.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar az elmúlt 15 évben mintegy 40 országban közel 330 külföldi turnékoncertet adott. Kocsis Zoltán vezetésével olyan neves helyszíneken és fesztiválokon lépett fel, mint a New York-i Avery Fisher Hall, a tokiói Suntory Hall, a birminghami Symphony Hall, az athéni Megaron, a bukaresti Enescu Fesztivál, a Colmari és a Kanári-szigeteki Fesztivál, bogotai Beethoven Fesztivál; 2011-ben, a Liszt-év alkalmából a brüsszeli Bozar Központban és a Vatikánban játszott, a XVI. Benedek pápa tiszteletére adott koncerten. Az együttes rendszeresen visszatér többek között Franciaországba, Japánba, Németországba, Romániába, Spanyolországba, Szlovákiába és Szlovéniába. Az utóbbi években felléptek Bogotában, Isztambulban, Dél-Koreában és Kínában is.

Budapesten, zenész családba született, zongorázni, brácsázni és dobolni tanult.

1998-ban végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmester és ütős tanszakán.

Ugyanebben az évben első díjat nyert a Magyar Televízió 9. nemzetközi karmester versenyén majd ezt követően az athéni Mitropoulos karmester versenyen is.

1993-ban alapította az Óbudai Danubia Zenekart - Danubia Szimfonikus Zenekar néven -  melynek 2013-ig zeneigazgatói posztját is betöltötte. Mint a legígéretesebb fiatal magyar karmester, 2003-ban Liszt Ferenc, 2008-ban pedig Junior Príma díjat kapott.

Héja 2001-ben Puccini “Bohémélet” című operájával debütált a Magyar Állami Operaházban.

2005-től 2012-ig a Chemnitzi Opera első karmestere volt. 2011-től 2013-ig a Magyar Állami Operaház zeneigazgatója volt, és azóta is állandó vendégkarmestere. Ezen kívül a lipcsei MDR-Sinfonieorchester, a berlini Deutsches Symphonie-Orchester, a Taipei Symphony Orchestra, a Tokyo Philharmonic Orchestra, a Mecklenburgische Staatskapelle, a Philharmonisches Orchester Freiburg, a Presidential Symphony Orchestra Ankara és vezető magyar zenekarok állandó vendége. A gála koncerteken, kortárs műveken és operákon túl Héja repertoárja épp úgy felöleli az oratórium, az opera és a legfontosabb szimfóniák irodalmát, mint a balettekét, az operettekét és musicalekét.  Munkájában kiemelt szerepet kapnak az olyan magyar szerzők művei, mint Liszt Ferenc, Dohnányi Ernő és Ligeti György.

A 2015/16 szezon kezdete óta Héja Domonkos Héja a Staatstheater Augsburg zeneigazgatója.  Itt olyan műveket mutatott be, mint Alexander Zemlinsky »Der König Kandaules«, Dimitri Shostakovich »Kisvárosi Lady Macbeth«, Carl Maria von Weber »Der Freischütz«, Giuseppe Verdi »A végzet hatalma «, Charles Gounod »Werther« és a »Faust«, Gaetano Donizetti »Don Pasquale«, Richard Strauss »Ariadne Naxos szigetén«, és Benjamin Brittens »Peter Grimes« című operái.